Janó Ákos - Vorak József: A halasi csipke útja a gondolattól a világhírig - Cumania könyvek 3. (Kecskemét, 2004)
Markovits Mária, „a halasi csipke édesanyja”
gének híre hamarosan elterjedt a kisvárosban, sem megrendelőkben, sem tanítványokban nem volt hiány. A fehémeművarráshoz abban az időben hozzátartozott a legkülönfélébb kézimunkák ismerete, mint a szálhúzás, az azsúr, az áttörések, a recemunkák, stb. A fehémeművarrók kezén megfordultak az összes akkor ismert hazai és külföldi csipkeféleségek is. Az utóbbiak közül leggyakrabban az olcsó, nálunk kereskedelmi forgalomban lévő cseh csipkékkel találkozhattak gyakrabban. Markovits Mária már legelső tanítványait is a legváltozatosabb kézimunkákra oktatta. Ezt bizonyítja, hogy első tanítványai közé tartozott Szabady Eleonóra tanítónő is, ki Markovits Mária mellett szerezte meg kézimunka-tanítónői képesítéséhez az akkoriban megkövetelt gyakorlatot és mestervizsgát. Mindössze néhány hónapot tartózkodott Markovits Mária Kiskunhalason, amikor egy kora őszi napon betoppant szűk kis műhelyébe Dékáni Árpád. A gimnáziumi tanár tudomást szerezvén az ügyes kezű mestemőről, elhozta néhány csipketervét, s az iránt érdeklődött nála, hogy vállalná-e ezek kivitelezését. Markovits Mária figyelmesen megvizsgálta az elébe terített terveket és azokból kettőt kiválasztott. Az egyik mintegy 8 cm széles szélcsipke, a másik egy rendkívül finom vonalú, szeszélyes rajzú legyező terve volt. A terveket Dékáni fekete tussal úgynevezett térképvászonra rajzolta. Szabadi Eleonóra szerint, aki Dékáni látogatása alkalmával szintén jelen volt, Markovits Mária rövid tűnődés után határidő kikötése nélkül vállalta a két kiválasztott terv csipkéjének elkészítését. Dékáni távozóban még megjegyezte, hogy a legyező Zseny József vármegyei főjegyző rendelése. így Dékáni csipketerveinek kivitelezésével, ami hosszú éveken át senkinek sem sikerült, most Markovits Mária próbálkozott meg, elvállalván a merész és újszerű tervek megvalósítását. Amikor Markovits Mária Dékáni terveit átvette, csupán egyben volt bizonyos, hogy a kivitelezést csipkevarrással fogja végezni. A legyező elkészítéséhez maga, a szélcsipkéhez a mestemő utasításai szerint tanítványa, Szabady Eleonóra fogott hozzá. Honnan ismerte Markovits Mária abban az időben a csipkevarrás technikáját? Saját nyilatkozata szerint az Állami Nőipariskola tanfolyamain az ő tanulóévei alatt még nem tanították a csipkekészítést. Markovits Máriának ez a kijelentése semmi esetre sem jelenthette azt, hogy ő maga ne ismerhette volna a csipkevarrás alapvető fogásait, legalábbis a velencei csipkének azt a néhány öltésmódját, amely ez időben Magyarországon is ismert lehetett. Az Állami Nőipariskola tantervében még valóban nem szerepelt a csipkekészítés, de ez nem jelenti azt, hogy az állami intézmény, amely hivatva volt a női kézimunka valamennyi fajtájának oktatására, ne foglalkozott volna akár a tanterven kívül is a csipkekészítés problémáival. Mint láttuk, a csipkekészítés az iparművészek, a magános kísérletezők s a társadalmi szervezetek egész sorát foglalkoztatta. Valószínűnek tartjuk, hogy Markovits Mária is az iskolában eltöltött éve során 34
