Janó Ákos - Vorak József: A halasi csipke útja a gondolattól a világhírig - Cumania könyvek 3. (Kecskemét, 2004)
Dékáni Árpád Kiskunhalason
halasiak. Ha az az ötlete támadt, hogy a halasi „aranyifjakkal” átmulatott éjszaka után a városi szemeteskocsit betolták a Nagy vendéglő udvarába, az emberek csak mosolyogtak a csínytevésen: - Bohém székely! - mondták. Egy időben a városgazdánál lakott, akinek a felesége hírhedt civódó, nyelvelő asszony volt. Dékáni végül is elunván az egész napos pörpatvart, csináltatott egy óriási kereplőt, amilyennel a csőszök szokták riogatni a szölőbeli seregélyhadakat. Valahányszor a gazdáné nyelvelni kezdett, ő kézbe kapta a kereplőt s túlkerepelte vele a vénasszonyt. - Furfangos székely! - mondták az emberek, s megint nevettek. Később, hogy édesanyja és öccse is hozzáköltözött, a városon kívül szerzett egy kis telket. Nyári szabadsága alatt öccsével maga kubikolta el róla a buckákat. Egész napi szakadatlan munka után felült kerékpárjára (neki volt először Halason kerékpárja), s „kiszaladt” egy ital borra a várostól 17 km-re lévő kőkúti tanyai csárdához. - Bolond székely! - mondták, s ismét csak nevettek rajta. Jóval kisebb tetszéssel találkozott a halasi úri társaságban Dékáninak az a szokása, hogy lépten-nyomon „mindenféle népséggel” barátkozott. Bessenyi János afféle „célszerű szegény ember” két hétig feküdt neki modellt egy koporsóban, a gimnázium rajzszertárában, ahol a tanár festegetni szokott. Dékáni ezalatt bőségesen ellátta modelljét enni-innivalóval s aztán, hogy a kép elkészült, Bessenyi vissza akarta adni a szíves vendéglátást és meghívta magához Dékánit. A tanár el is fogadta a meghívást. Bessenyi a bikaistálló mellett, egy szárazmalom alatti odúban lakott. Úri vendégét, ki a helypénzszedő társaságában látogatott el hozzá, szíves örvendezéssel fogadta, s egyebe nem lévén, nagy mázas cseréptálban pattogatott kukoricát tett elébe az asztalra. A két vendég nekilátott a lakomának, miután a tanár elküldte a helypénzszedőt egy üveg borért. Míg a két ember a bort iszogatta, Dékáni elővette a zsebéből elmaradhatatlan vázlatkönyvét és sebtében lemásolta az asztal közepén álló cseréptál mintáját. Szombathy József, a 90. évét is meghaladó borbély- és fodrászmester mesélte, hogy fiatal korában többször meglátogatta műhelyét Dékáni, s látva a padlón szétszóródott levágott hajat, megkérdezte a mestert, hogy mitévő lesz ezzel a sok hulladékkal. Szombathy közölte, hogy az szemétre való. - Hogy tehet ilyet mester uram, hisz jó pénzt kapna érte, ha szépen összegyűjtené! A mester örült a haszonnal járó lehetőségnek, s jó idő múlva, amikor ismét találkoztak, közölte, hogy sok hajat összegyűjtött, hova vigye, ahol pénzt kap érte. Meg is mutatta a „termelt” anyagot, mire Dékáni: -Nem így kell ám mester uram! Hosszúság és szín szerint kell válogatni, mert csak akkor fizetik! Ismerősei, ha olykor fanyalogva is, de kezdték megszokni, hogy Dékáni időről-időre a legváratlanabb ötletekkel lepi meg környezetét. Az ötletekkel azonban még nem elégedett meg. Ha egy terv megfogamzott benne, annak megvalósítására székely konoksággal törekedett, s rögtön neki is vágott. Előbb csak tanítványaiból szervezett zenekarával akarta klasszikus muzsikára nevelni a környék cigányzenéhez szokott intelligenciáját, azután létrehozta a Kiskunhalasi 25
