Janó Ákos - Vorak József: A halasi csipke útja a gondolattól a világhírig - Cumania könyvek 3. (Kecskemét, 2004)
Kísérletek a magyar csipkeipar megteremtésére
megteremtése, hogy ily módon legalább helyileg s pillanatnyilag enyhüljön a falvak és kisvárosok egyre fenyegetőbb munkanélkülisége és nyomora. Az elsődleges cél mindnyájuk előtt világos volt. Meg kellett találniuk az összegyüjtendő magyar népművészeti formakincs alkalmazásának módját az iparmüvészetben. Hidat kellett verniük a magyar népművészet és iparművészet között: Meg kellett teremteniük a gyökerében magyar iparmüvészetet. Harc volt ez, művészeti, politikai, függetlenségi és gazdasági harc, amely azonban egy elnyomott nép körülményei között immáron egyedül a művészeti síkra terelődött át. Ma már tudjuk, hogy a századforduló gazdasági és szociális problémái sokkal súlyosabbak voltak, semhogy gyökerükben megoldhatók lettek volna akár a művészi magyar kézműipar, akár a háziipar megteremtésével. Az iparművészek lelkes harcának az értékéből azonban ez nem vonhat le semmit. Úttörői voltak a magyar iparművészetnek. Az Országos Magyar Iparművészeti Társulat köré tömörülő fiatal iparművész gárda első évtizedeit legtalálóbban az egyetemes irányú érdeklődéssel jellemezhetjük. Célkitűzéseik az iparművészet valamennyi ágára vonatkoztak, az építészet művészi elemeire éppen úgy, mint a bútortervezésre, kerámiára, kisplasztikára vagy éppen a női kézimunkára. Kétségtelen, hogy Magyarországon az iparművészet valamennyi ága közül ez utóbbi volt a legelhanyagoltabb. A női kézimunka népszerűsége mellett helytelen lett volna ezt a tényezőt figyelmen kívül hagyni. Az első magyar női kézimunka-kiállítás 1881-ben nyílt meg Budapesten „Országos Nőipari Kiállítás” címen. A kiállítás anyaga hűen tükrözte a magyar női kézimunka akkori állapotát. Művészi értékük a polgári otthonok ízlés- korlátaihoz igazodott. Alig egy-két darabon volt felfedezhető a népművészet hatása. A szál- és keresztöltések, kötések, horgolások tömkelegében szinte elveszett az a néhány vert csipke, amely ha finomságban, tetszetősségben nem is volt összemérhető a külföldi csipkékkel, mégis jóformán az egész kiállításon egyedül képviselte a fejlettebb és fejlődésre képesebb technikát. A Vasárnapi Újság az eseményről többek között az alábbiakban emlékezett meg: „A csipkeverés olyan nálunk, mint a vadon tenyésző virág. Magától keletkezik, nő, fejlődik, nem törődnek vele s éppen úgy megmarad régi stádiumában, mint ahogy a pipacs és vadrózsa minden évben egyforma... Legújabban gondolkozott a kormány, hogy fel kellene karolni...” A Vasárnapi Újság ez utóbbi megjegyzése a Magyar Ipar-felügyelőségeknek a kiállítás hatása alatt született elhatározására vonatkozott. A Magyar Ipar-felügyelőségnek 1885-ben rendezett nagyobb szabású ipari kiállítása még inkább meggyőzhette a hivatalos szerveket arról, hogy az önálló magyar műipar megteremtése tovább már nem halasztható. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy ennek egyik első feltétele a művészi magyar háziipar megteremtése. Az egymást követő kiállítások nyomán általános óhajként 22
