Janó Ákos - Vorak József: A halasi csipke útja a gondolattól a világhírig - Cumania könyvek 3. (Kecskemét, 2004)
A csipkeművesség kezdeti Magyarországon
A Felvidék csipkeverőinek a nemesi megrendelők megfogyatkozásával más piaci lehetőségek után kellett nézniük. így került azután a felvidéki csipke mind nagyobb mennyiségben Erdélybe és az Alföld vásáraira, végleg leszorulva a nép közé. Maga a csipkemüvesség azonban továbbra is megmaradt jellegzetesen felvidéki háziiparnak. Hogy a csipkeviselet hamarosan a legalsóbb néprétegek között is követésre talált, arról a nagyobb alföldi városok (Debrecen, Kecskemét) tiltó rendelkezései tanúskodnak. 1727-ben a Kecskeméti Városi Tanács szigorú rendelkezésben szabta meg, hogy „... valamely szolgáló bársony prémet és arany csipkét kíván, innend kicsapattassék!” A török kiűzése után a bécsi udvarral rokonszenvező főnemességünk divatja mindinkább az udvarhoz igazodott. A kor divatjáról szóló tudósítások, metszetek, képek, a fennmaradt emlékanyag mind azt igazolják, hogy a XVIII-XIX. század nemesi és polgári női divatjának elengedhetetlen kelléke volt a csipke. A magyar művészi csipkemüvesség fejlődésére azonban mindennek semmi hatása nem volt. Az osztrák gyarmatosító politika nemcsak a nagyobb arányú iparosítást nem engedte meg, de szívós következetességgel tette tönkre a hazai kézműiparokat is. Az Ausztriából beözönlő kész ruhaneműkért mintegy hárommillió forint, csipkéért, zsinórokért, díszmű árukért három és félmillió forint vándorolt külföldre, több mint bármely más fogyasztási cikkért. A felvidéki csipkekészítők, habár időnként nyertek is némi ösztönzést a cseh csipkemüvességtől, végeredményben versenyképtelennek bizonyultak a külföldi csipkékkel szemben. Hogy a XVIII. században Magyarországon már varrott csipkét is ismertek, azt egy ez időből származó magyar mintakönyv bizonyítja. Végeredményben azonban a varrott csipke jelentkezését csupán az egyes helyi és pillanatnyi kezdeményezések közé sorolhatjuk. Kossuth Lajos „Védegyletéig” még csak kísérlet sem történt a magyar ipar pártolására a külföldről beözönlő idegen iparcikkekkel szemben, a szabadságharc bukása után csak súlyosbodott a helyzet. Az önkényuralom a lassan kialakuló magyar középosztályt s az ellenzéki magatartású köznemességet alaposan megtizedelte, anyagilag tönkretette, a megmaradtakat csendes magukba zárkózásra kárhoztatta. A biedermeier kora ez. A férfiak otthon ültek, a nők kézimunkáztak. Nemcsak a ruházat, de az otthoni környezet csinosításában is legjelentősebb szerepe a kézimunkának volt. A XIX. század úri kézimunkáinak azonban nem sok közük volt a nemesebb technikákhoz, még kevésbé a valódi csipkéhez. A csipkével rokon technikák és a hajdani felvidéki csipkemüvesség nyomait a század végén már csak a nép őrizte. A zsubrikolásos (szálhúzásos) munkák voltak aránylag a legelterjedtebbek a csipkével rokon, élő népi technikák között. Megtalálhatók voltak ezek főleg Kalotaszeg környékén, s az erdélyi román népművészetben és elvétve az Alföldön is. A vert csipkék legjellegzetesebb 19
