Janó Ákos: Falu a pusztában - Cumania könyvek 1. (Kecskemét, 2002)

Előszó

ELŐSZÓ

A táj- és népkutató számára nem lehet szebb és izgalmasabb feladat, mint olyan települések kutatása, amelyek szinte szeme láttára, a ma élők alig két-három generációja során formálódtak ki. Ilyen terep többek közt a Duna-Tisza közének Kecskemét-Fülöpszállás-Kiskőrös-Soltvadkert-Kiskunmajsa-Kiskunhalas közötti területe, ahol még 150 évvel ezelőtt a „Dunától a Tiszáig” terjedő hatalmas pusztákon „Délibábos ég alatt kolompol Kiskunságnak száz kövér gulyája”. De a XIX. század végére már benépesül a puszta, s az addig terméketlennek tartott homokon kialakul az ország legfejlettebb mezőgazdasági kultúrája: virágzó faluk születnek, szőlő-, gyümölcs-, kertkultúrák, „intenzív” tanyagazdaságok sora ejti ámulatba az erre járó utazót.

Janó Ákos - sok más társa mellett - közel fél évszázada ennek a tájnak a krónikása. Mint a kiskunhalasi múzeum igazgatója, másfél évtizeden át járta a környéket, jegyzetelt, fényképezett, fedezett fel érdekes, nagy tudású adatközlőket, népi költőket, méhészeket, egyszerű földműves pásztor embereket, akik a tájnak ősidőkig visszanyúló emlékeit őrizték. Tanulmányozta a táj nagyhírű kutatóinak, elődeinek és kortársainak írásait - s nem utolsó sorban a levéltárak hiteles forrásanyagát.

Úgy tűnik, a táj iránti vonzalma akkor sem szakadt meg, amikor a sors más vidékre, más városba vezette. így többek között Szánk és Móricgát néprajzáról is 1977 óta eddig már két jelentős tanulmánya (népi állattartás, pásztorkodás; szőlő- és gyümölcstermesztés) és egy önálló könyve (tanyás gazdálkodás) jelent meg. Ez a mostani munka tulajdonképpen a három tanulmánynak az alapját, vagyis a falu kialakulásának a történetét, a faluvá formálódás sajátos útját mondja el.

A feladat, amire Janó Ákos vállalkozott, csábító, és annak, aki az ilyenféle munkát nem próbálta, talán könnyűnek is tűnik. Könnyűnek tűnik azért, mert a tágabb értelemben vett kultúrtáj történetét, néprajzát előtte már sokan kutatták, és talán nem túlzók, ha azt írom: a XIX. század második felétől szinte a szakma legkiválóbb képviselői hagytak maguk után maradandó kézikönyveket, tanulmányokat. Könnyűnek látszik azért is, mert a különböző levéltárakban is éppen a XVIII-XIX. század forrásanyaga tűnik leggazdagabbnak. De aki egy keveset is próbálta már az efféle munkát, az tudja, hogy éppen a források ilyen gazdagsága miatt nehéz eligazodni. Vagyis olyan szintézist kialakítani, amely a történelmi valóságot megmutatja.

Janó Ákos főleg a faluk, vagyis az azokat befogadó puszták történelmi előzményeit kutatva valóban megelégszik az eddig is már elfogadott szakirodalom helyi vonatkozásainak áttekintésével, de a faluk kialakításának körülményeit, majd azok

5