Wicker Erika (szerk.): Cumania 28. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2018)
Névjegy - Fehér Zoltán: „Milyen kár, hogy te nem lettél néprajzos” (Pályám emlékezete)
Fehér Zoltán vei újra a szakmájában dolgozhatott, az ózdi nyomdában - Kécskétől 300 km-re - kapott állást, s ott is lakott nyomorúságos körülmények között. Ózdi lakos korában egy lakótársától palóc lakodalmi szokásokat meg nótaszövegeket írt le. Lám, még szüléimre is hatott ifjúkori néprajzi érdeklődésem... Talán édesanyám kálomista predestináci- ója mondatja velem, hogy Bátyára kerülésem eleve el volt rendelve. Idézhetném a latin közmondást is: Nomen est omen. Kécskén ugyanis engem nem csak a szüleim meg az öcsém nevezett Báttyának, hanem az egész falu és minden pajtásom is. Cserkészparancsnokom is a Bátyi nevet viselte. Hová kerülhettem volna ilyen előzmények után, ha nem a legöregebb faluba, amely azért a legöregebb, mert Bátya falu tréfás dicsekvése szerint ő még Öregcsertőnek is Bátya (vagyis bátyja). Most unokáim is - kissé elferdítve a szót - Bátyói- nak neveznek. Őseim sorát csak a 19. század elejéig tudom visszavezetni, de egyértelműen megállapítható, hogy valamennyien magyar nevet viseltek. Nyilvánvalóan magyarok is voltak. Apai vonalon a Fejérek női ágán például a Bir- kás, a Borbás, az Illés és a Medveczki, anyai vonalon a Borosok női ágán a Csala, a Mátyás és a Poroszkai előnévvel szereplő Sándor családnév bukkan elő. Éppen ideje volt tehát, hogy egy idegen név is bekerüljön a famíliába, s ez meg is történt, amikor 1956-ban feleségül vettem a bátyai illetőségű Jelencsity Annát, kolléganőmet, aki még iskoláskorában is alig beszélt magyarul. Később azonban arra volt büszke, hogy délszláv családneve ellenére anyja Szűcs Mária, nagyanyja pedig Bencze Márta volt, tehát magyar családnevet viseltek. Persze a tősgyökeres bátyai Szűcs és a Bencze családok már nemzedékekkel korábban asszimilálódtak, és rácul beszéltek, illetve kétnyel- vűek voltak. Anica, ahogyan feleségemet neveztem, rokonságával együtt később legjobb adatközlőm lett. Általa fogadott be a falu. Rác szövegű gyűjtéseim lejegyzésében is sok segítséget kaptam tőle. Amikor a Magyar Néprajzi Társaság megalakulásának 100. évfordulóján elmondtam, mit jelent számomra a néprajz, s nem említettem meg feleségemet, utánam műsoron kívül Kovács Ágnes szólalt föl, s pótolta, amit én elmulasztottam... Iskoláim és nevelőim Főiskolás koromig mindig fiúosztályba jártam. Az elemit 1937-ben kezdtem a kécskei iskolában, ahol a székely menekült, Ferenczi Zoltán tanító úr oktatott négy évig. Az iskolai szokásokról, játékokról (pandúr-betyár, csapás, golyózás, lukra nemzet nevű labdajáték, bigézés, sárkányeregetés, Kakas estét, jó estét, játékkészítés) önéletrajzomban beszámoltam. Egyszer Sziklaváry igazgató úr jött be hozzánk helyettesíteni, fölült az első padra, és elkezdte olvasni Benedek Elek meséskönyvéből a Fehérlófia című mesét. Az osztályban a légy zümmögését is meg lehetett hallani, s engem - talán a hős neve miatt - különösen megragadott a történet. Mennyire örültem aztán, amikor évtizedek múlva Bátya népmesekincsének gyűjtése során ennek a mesetípusnak több variánsát is megleltem. Mondanom sem kell, lányaim, unokáim számtalanszor hallották tőlem a Fehérlófiát... Későbbi nagy gyűjtési témámmal, a néphittel, pontosabban a hiedelemmondákkal úgy 5-6 éves koromban találkoztam először, amikor egy téli estén az átellenes házban lakó Bodor néninél összejöttek a szomszédok beszélgetni, s ki nem fogytak a petróleum-lámpa mellett a boszorkány- és kísértet-történetek- ből. Különösen Csontos bácsi jeleskedett ezek hátborzongató előadásában. Még jó, hogy édesanyám átjött utánam, s kiragadott ebből félelmetes, mégis vonzó világból, mert egyedül talán nem mertem volna hazamenni a sötét éjszakában... Négy elemi után vonatos bejáró diák lettem a kiskunfélegyházi Városi Katolikus Szent László Gimnáziumban. A háborút követően pedig meglehetősen mostoha, (mondhatnám: embertelen) körülmények között ugyancsak vonattal jártam be a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumba. Itt valami titokzatos okból rám legnagyobb hatással Betkowski Jenő magyartanárom volt. Minden osztálytársam azt mondta, én vagyok a kedvence, bár személyesen soha nem beszélgettünk. Talán megérezte bennem a rokonlelket. Csak évekkel később tudtam meg, hogy Betkowski tanár úr a háború előtt a szolnoki vízenjárok, főképp a superok néprajzát kutatta. Hatalmas gyűjteményét egy amerikai légitámadás sem330
