Wicker Erika (szerk.): Cumania 28. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2018)
Névjegy - Mándics Mihály: A szülőföld szolgálását tekintem legfontosabb feladatomnak
A szülőföld szolgálását tekintem legfontosabb feladatomnak Csávoly (horvátul Cavolj, németül Tschawal) község Bács-Kiskun megyében a bácskai löszhátság peremén, a Kígyós-ér két partján, Bajától 15 km távolságban keletre fekszik. Egykori érseki birtok volt, 1850-től József- háza-tanyaközpont (egykori major) is hozzátartozik. Mérnökileg tervezett sakktábla alaprajzú település. Belterülete 161 ha. Külterülete 4742 ha. Lakónépesség száma 1854, házak száma 789. Tengerszint feletti magassága 134 m. Bács-Kiskun megye legmagasabb pontja az egykori községi erdőjében van (Ólomhegy 174 m). Rajta épült fel a 26 méter magas kilátótorony. Az ismeretlent is, ha a község területére lép, idilli kép fogadja. Ami a falu történelmének kezdetét illeti, már az időszámításunk előtti évezredben elkezdődött, mivel letelepedésre alkalmas helynek találta az ember. Régészeti leletek is a folyamatos megtelepedést bizonyítják. Ismereteink szerint az első írásos emlék a szekszárdi apátság oklevele (1375 Zichy okmánytárából), melynek másolatát falumúzeumunkban őrzünk. Csávoly az idők folyamán többször is elpusztult, majd mindig újjáépült. Legutóbb a török hódoltság után 1734-ben. Az itt letelepedett nép több százados munkája formálta ki a falu mai alakját. A történelem által létrehozott különleges szituációban többféle etnikumú, nyelvű, vallású népcsoportok kerültek itt össze az idők folyamán, s kezdték meg az együttélést, amely ilyen paraméterek alapján nem is lehetett zökkenőmentes. Sajátos atmoszférájú bácskai település a miénk, ahol több száz éve él együtt bunye- vác, magyar és német. A potsdami határozat következményeként a csávolyi németek egy része elmenekült, majd az itthon maradottak egy részét Németországba telepítették. Helyükbe Csehszlovákiából a kiüldözött magyarokkal bővült a paletta. Ezzel módosult a falu etnikai összetétele. Négy népi kultúra olvadt itt össze. A különböző nemzetiségű emberek megbékéltek egymással. Szállóigévé vált a faluban, hogy „Csávoly népe három nyelven dicséri Istenét, de egy szívvel szereti hazáját." Mindig fontosnak tartottam egymás megismerését. A megbékélés híve vagyok. Mindig egymásért és soha a másik ellen! Hát ebben a faluban születtem én 1928. szeptember 4-én, kedden reggel, kismise után 8-kor, a nádfedeles alvégi (tukulai) Árpád u. 506. sz. házban. 1934-től iskolásként már felvégen, majd a tanyákon, a szőlőben és szántóföldeken nevelkedtem, ahol paraszti munkára tanítottak. A Mándics család hatodik generációja lettem én ebben a házközösségben élő házban. Ez volt a Bunyevác utca, a falu első utcája. Ezek az én gyökereim is, itt élnek rokonaim, ideköt gyermek- és ifjúkorom, a barátok, az ismerősök, a munkahely, a temető, szüleim, feleségem és húgom síremléke. E faluban nőttem fel, szereztem első élményeimet a világról, az életről, itt kaptam a falubeliektől az első ismereteket arról a társadalomról, melynek aktív tagja lettem. Itt szocializálódtam, itt lettem háromnyelvű polgára hazánknak, bár nemzedékem gyermekkorát, ifjúságát a háború árnyékolta be. Ezer szállal kötődöm a helyhez, a világhoz, Európához, ahol gyermekeim, unokáim és dédunokáim élnek. Az embernek becsülnie kell azt, amiből kinőtt, és túl kell szárnyalnia, de nem szabad elfelejteni, hogy reptéhez az erőt honnan kapta. Falualapító bunyevác őseimmel a családfakutatásom során szembesültem igazából. Én eljutottam arra a helyre, ahonnan ők menekülve érkeztek ide, Csávolyra... ŐSEIM FÖLDJÉN A mai horvátországi Buna folyó és környéke... Amikor arcomat felfrissítettem fenékig tiszta, átlátszó és hűvös, a napsugarak hatására zöldes színárnyalatú vizében, valami kimondhatatlanul különös érzés ragadott meg. Hoztam is magammal a vizéből és egy kavicsot a medréből, melyet ereklyeként őrzök. Nékem ez a szépek-szépe forrása marad mindörökké! Lelki szemeim előtt lezajlott, hogy egykoron e tájon át hogyan is jöhettek őseim. A család törökverő lovas vitéz őse a péterváradi megsemmisítő török elleni csatában szerzett érdemeiért nemesi rangot kapott. A család nemesi címere díszíti a családi kriptánk obeliszkjét. Családfánk feldolgozása 1675-tel indul - 14 generációval napjainkig (ezt közlöm az „Egy élet emlékei" című, 2003- ban megjelent könyvemben. 307
