Wicker Erika (szerk.): Cumania 28. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2018)
Névjegy - Mándics Mihály: A szülőföld szolgálását tekintem legfontosabb feladatomnak
Cumania 28. Mándics Mihály A SZÜLŐFÖLD SZOLGÁLÁSÁT TEKINTEM LEGFONTOSABB FELADATOMNAK „Az elhunytak tiszteletére, az élőknek emlékezetül, az utókornak megőrzésre."1 A közelmúltban teljesen váratlanul meglepetés ért. Telefon, levél után, személyes látogatás. A naptár 2016. július 20-at mutatott. Az ismerős Wicker Erika régész, az általam nagyra becsült kutató volt, a Cumania szerkesztője. Arra kért, hogy életpályám, kutatásaim visz- szaemlékezéseit osszam meg az évkönyv olvasóival is. Ne vegyék szerénytelenségnek, ha leírom, hogy ez a meglepetés számomra öröm és megtiszteltetés, melyet nem utasíthattam el. A felkérésnek igyekeztem eleget tenni határidőre - egy már meglévő, a családomnak készült kézirat alapján. Abból válogatva, azt kiegészítve vagy megkurtítva és átdolgozva. Tartozom ezzel a számvetéssel az enyéimnek, akiknek fontos lehet mindaz, amit leírtam. S talán a mindenkori tágabb közösségeknek: a szakmá(k)nak, a szülőfalumnak, a civil szervezeteknek, a honismerőknek, a sorsközösségben élő többi népnek, amelyekért tenni igyekeztem. Szerencsés embernek tartom magam, mert egész életemben azt tettem, amit szerettem. Nincsenek megvalósítatlan álmaim. Itt mondok köszönetét mindazoknak, akik bármily módon segítettek törekvéseim megvalósításában. Jut eszembe a régi bölcs mondás: „Aki nem hal meg fiatalon, megöregszik". Fiatalon úgy él az ember, mintha sosem érne véget az élet. Csak az öregség kapujába érkezve döbben rá: létezése véges, egyszeri és megismételhetetlen. De mit tehet az ember fia? Él, amíg lehet, és nevet, míg a harang érte nem szól... Ezért is tartom fontosnak gondolataim közzétételét, de nem vagyok biztos benne, hogy megélem a nyomdai megjelenését... Marcialis 1 Az idézet tőlem van. Ez az én mottóm... gondolatával kívánok jó olvasást és a múltba való elmélyedést: „Kétszeres életet él az, akinek a múltakba néznie tiszta öröm". AZ OLVASÓHOZ - VAGY AHOGY RÉGEN MONDTÁK: AD LECTOREM Aki az élet útját figyelemmel járja, bizonyára észreveszi, hogy ezt az utat kisebb-na- gyobb állomások szakítják meg, melyek vagy más irányba terelik az élet vándorát, vagy alkalmat adnak arra, hogy az eddigi útra visz- szatekintve tanúságot vonhasson le a jövőre nézve. Az ember saját sorsfordulóit különleges eseményként fogja fel, legyen az tragikus, vidám, örömteli, mert ezek váltják ki belőle a legmélyebb emóciókat. Özvegységemben képtelen vagyok felszabadultan örülni azoknak a megnyilatkozásoknak, történéseknek, melyek mostanság érnek és meghatnak. Azt is tudom, hogy az egyéni eredmények csak a kollektíva segítségével jöhetnek létre. Mindaz vagyok, aminek születtem, amivé lettem, aki voltam, amit átéltem, tanultam, s amit tudtam, leírtam. Pedagógus pályám hivatásából következően részt kértem és vállaltam a közéletből egy életen át. Más településen nem is tanítottam, csak falumban, Csávolyon. Aki betöltött egy bizonyos életkort, és valamilyen közéletiséget is élt egy településen, a szülőfalujában vagy az országban, annak követhető múltja van. Hát, ha még le is írt valamit! „írni annyi, mint törvényszéket tartani önmagunk felett" (Ibsen). Vállalni kell! Vallom: őseink kijelölték sorsunk földrajzi kereteit, művüket - ha akarjuk, ha nem 305
