Wicker Erika (szerk.): Cumania 28. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2018)
Helytörténet - Hajagos Csaba: Malenkij robot a Tiszaugi-hídnál
Hajagos Csaba helyzet nem javult, és a rekvirálások száma és mértéke sem csökkent. A főjegyző levelében megírta, hogy „1. [...] az Abramov gárda őrnagy február 2-án kelt írásbeli rendelkezése értelmében az [...] orosz katonáknak élelmet csakis az őrnagy engedélyével lehet kiadni." Eközben „Újkécske községbe érkezett az 555.18 tábori számú II. Ukrán fronthadsereg parancsnoksága, és arra kötelezte az elöljáróságot, hogy az általuk igényelt élelmiszert részükre szolgáltassa ki. A kívánt mennyiséget teljes egészében kiszolgáltatni nem tudjuk, mert már így is szegény sok gyerekes családoktól kell az egyetlen szarvasmarhát igénybe venni. 2. A gazdátlan, illetve elhagyott gazdaságokban talált jószágokat és egyéb holt tárgyakat szintén igénybe vették és a fenti hadsereg parancsnokság már el is használta J j" 28 A visszaélések mellett a 600/1945. sz. földreform rendelet megjelenésének napján egy komoly panasz érkezett Újkécske község főjegyzőjétől a tiszaugi hídnál két hónapja fennállott „robot" munkakörülményei kapcsán. A főjegyző a kiskunfélegyházi főszolgabírónak címzett, kétségbeesett hangvételű levélben - mivel a tavaszi mezőgazdasági munkálatok elvégzésében pontosan a robotra kényszerí- tett férfilakosság hiánya miatt volt elmaradva a község - a szovjetek által elrendelt kényszermunka negatívumaira, egy ponton pedig annak teljes feleslegességére hívta fel a járási főjegyző figyelmét: Újkécske község elöljáróságától. Tekintetes Községi Elöljáróság Tárgy: Munkáskirendelés t[árgyá]ban.28 29 369/1945.- kig. Főszolgabíró Úr! Kiskunfélegyháza Jelentem, hogy Újkécske községből a tiszaugi katonai parancsnokság álandóan átlagosan számítva 60 embert foglalkoztat már 28 MNL BKML IV. 907. b. 235/1945. sz. 29 A szerző által beszúrva. 5 hónap óta. A munkásoknak egy része január hó 13-tól február hó 1-ig ki van ugyan fizetve napi 7 pengő napszámbér mellett, de a többi nagyobb rész mind a mai napig nincs kifizetve. Munkások, minthogy a kenyeret, lisztet, olajat megvenni nem tudják, így az elmaradt napszámbér kifizetése mellett zúgolódnak és a legnagyobb igyekezetük mellett sem tudjuk őket a munkákra kirendelni, mert a legszükségesebb élelmet sem bírják már megvenni. Kérjük Főszolgabíró Urat szíveskedjék az Orosz Katonai Parancsnok Urnái tolmácsolni, hogy a tiszaugi parancsnokság utasítassék az elmaradt illetmények kifizetésére. Továbbá jó volna megállapítani azt is, hogy az emberek kirendelése szükséges e még, mert a munkások jelentéséből azt lehet megállapítani, hogy a Tiszában fa / úszó fenyő/ nincs, és így a sok munkás csak tétlenül tölti el napjait, ugyanakkor a szántóföldeknek 50-60%-a szántatlan, vetetlen. Ez ügyben a Járási Katonai Parancsnok Ur sürgős értesítését kérjük. Újkécske, 1945. március 18. Főjegyző30 A Kecskeméti Katona József Múzeum és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága együttműködésében folyó kutatások keretében a vidéki események már feltárt 1944/45. év történeti vonatkozásainak egyik kiemelkedő pontja a Tiszaugi-hídnál 1945. január 5-től 1945 áprilisáig elrendelt „malenkij robot" ténye. A hasonló körülmények között végrehajtandó „közmunka" ugyan nem volt ritka az ország egyéb más területein sem, ám a napi szinten 50-60 fő férfi munkaerő kényszermunkára kötelezése a felrobbantott Tiszaugi-híd szerkezetének vízből történő kiemelésére talán a legkíméletlenebb kötelezettségek közé tartozott. A 6 hónapon keresztül zajló munkálatok - a forrásokból is kitűnő negatív körülmények miatt - több halálos áldozatot is követeltek, akik emlékezetét csak az a néhány, még élő személy őrzi, akik jelen voltak a jeges vízben végzett munka során. 30 MNL BKML V. 386.369/1945. kig. sz. 268