Wicker Erika (szerk.): Cumania 28. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2018)
Helytörténet - Sági Norberta: Adalékok a Kecskemét kertkultúrás gazdálkodásában résztvevő különböző társadalmi csoportok életmódjához a 20. század elején
Sági Norberta fele termést, lakást, tüzelőt, tarthatott baromfit, disznót. Emellett elment részesaratónak, ahol megkereste az 1 évre való gabonát a családnak, baromfinak is.48 Szendrei József említi, hogy a 20. század elején a Helvécia közelében lévő birtokosok, akik homokföldjüket szőlő- és gyümölcstelepítéssel akarták jövedelmezővé tenni, a környékben addig nem tapasztalt, „új módszert" alkalmaztak: kiadták a földjüket felesbe. Kimértek általában kétszer 2 hold homokot. Aki náluk feles telepítést vállalt, annak el kellett planíroznia a területet, azután 5 éven át köteles volt azt gondozni, művelni, és aztán megkapta a felét. Ezeket a feltételeket sokan vállalták, mert viszonylag gyorsan szőlősgazdák lehettek. A Helvécián élő és birtokot szerző gazdák hívogatták a Balaton partján élő rokonokat, hogy jöjjenek felesnek.49 Az értelmiségi réteg A 19. század második felében még élt a régi, nemesi előjogokhoz tartozó életvitel, amely a különleges fajok, fajták gyűjtését tűzte ki célul.50 A szőlővel való foglalatosság a 19. század végi - 20. század eleji Kecskeméten divatos mellékfoglalkozás volt a polgárság körében. A szőlőföld-birtoklás, a szőlőtermesztés elkülönült a földművelés egyéb ágaitól, más megítélés alá esett. A gazdálkodás olyan ágának tekintették, amelyhez szakértelem kellett, amelyről szaklapok írtak, amelyről polgári körökben társalogni lehetett. A kecskeméti híres nagy szőlőnemesítők és szőlőtermesztők, mint például Mathiász János vagy Katona Zsigmond szintén polgári származásúak vol48 KJM NA 28.65. Gyűjtő: Gaál Dezső. Gyűjtés ideje: 1950-51. 49 SZENDREI József 1961 75-76. Derecskén felesművelés esetén a gazda művelte meg a földet, adta és elvetette a magot, a feles 3-5x meggyomlálta, felásta, végül a gazda a felezés után mindkét részt hazaszállította. Akinek kevés földje volt, vagy egyátalán nem volt földje, az felesművelést vállalt nagyobb gazdánál. VARGA Gyula 1975 263. Monostorpályiban a felesművelésnél a gazda megszántotta a parcellát, vetőmagot adott, amit a feles hajtatott ki, majd palántába, kapálta, felásta, megtisztította. A termést felezés után a gazda szállította haza. A felesföld gyakran az önálló egzisztencia első lépését jelentette. Varga Gyula tanulmányában bemutatja egy zsellérből lett „középparaszt" életpályáját. Lásd: VARGA Gyula 1988174-175. 50 CSOMA Zsigmond 1996 8. tak, előkelő posztokat töltöttek be társadalmi szervezetekben, így ezen a téren ők és a hasonló érdeklődésű tisztviselők példát mutattak a városban. Az 1920-as évekre ez a magatartás már kevésbé volt érezhető, mert a város környékén rengeteg szegényparaszt, kisbirtokos kezdett szőlőtermesztésbe, már nem a kevesek nagy birtokán folyó nemesített szőlőfajták termesztéséről volt szó. Az értelmiségiek, a közalkalmazottak és köztisztviselők más társadalmi csoportokhoz részben hasonlóan, részben azoktól eltérően viszonyultak a földbirtok szerzéséhez. Hasonlóan, mert a városban általánosan elfogadott norma rájuk is érvényes volt: mindenki törekedett kisebb-nagyobb szőlőskert, gyümölcsös megszerzésére, ez a tulajdonosának presztízst, rangot adott. A szőlőbirtokos életforma velejárója volt egyes (szakmai) körök, egyesületek életében való részvétel, mely a városi alkalmazott jó hírét növelhette. Eltért viszont annyiban, hogy ez a két csoport állami nyugdíjra számíthatott, nem motiválta tehát őket a földszerzésben az, hogy időskorukra megélhetési forrást biztosítsanak maguknak. Helyzetük eltért a tekintetben is, hogy egy részüknek illetményföld járt. Közalkalmazottak Közalkalmazottak - itt elsősorban tanítókra, tanárokra gondolhatunk - ritkán tűnnek fel a birtokosok között, jól lehet, közülük számosán gazdasági tárgyakat is tanultak és tanítottak, értelmiségiként vélhetően könnyen hozzáférhető volt számukra a szakirodalom, a szakfolyóiratok, az egyesületi élet.51 Illetményföld-, legelő-, kerthasználat a tanítói, kántori, kántortanítói és papi jövedelmeknek szerves része volt az időszakban. A századforduló tájáról származó álláshirdetésekben a készpénzfizetésen kívül lakást, kertet, földterületet és kaszálót, tűzifát, terményeket ajánlottak az állást keresőknek. A hirdetésekben szereplő melléképületek, valamint a szalma, a takarmány mint járandóság arra enged következtetni, hogy a (kántor)tanítók a kapott föld hasznát (akár pénzért megmű- veltették, akár részes művelésbe adták) saját 51 Bővebben lásd: SÁGI Norberta 2005 258
