Wicker Erika (szerk.): Cumania 28. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2018)
Néprajz - Holczer József: Egy kecskeméti folklórgyűjteményből
Egy kecskeméti folklórgyűjteményből Oszt' möntek a tanyák? (Amikor vagy háromévesen Szegedre vittek vonaton, úgy értelmeztem, hogy mi állunk, minden más mozog. Épp a „kuny- hós" néni akkor még élő férje járt nálunk, neki számoltam be ezen úti élményemről. Évek múlva is visszatért a dologra: a fönti kérdéssel.) Ögyék-igyék mindön vendég: / van a kamorá- ban öllég. (Szíves invitáló/kínáló versike még gyerekkoromról. De sietve hozzá is tették: ... mármint vendég!) Öcsém, facsiga, / bújjál be a csacsiba... Öcskös, / a pofád rücskös... (Nekem is mondták, én is mondtam az 1950-es években. Általános, nem feltétlenül vér szerinti testvérhez kötött mondó- kák. Hozzánk járó kis barátaim révén házunkban is el-elhangzottak tehát...) Öregség, betegség... kutyabaj, ha „pézöm" van! (Nagyanyám mondogatta az 1950-60-as években, amikor megkapta az özvegyi nyugdíját.) „Ön" levelét megkaptuk. (Nagyapám húga érdekes módon ellene volt az „ön"-nek, inkább a „maga" mellett voksolt. Levelében utasított rendre az 1960-as évek elején. Nyilván nem olvasta viszont Tatjana levelét, amelyben Anyegint épp ekképp szólítja meg: „Ja k vám pisu", azaz: Én írok Önnek. De azért családi szállóige lett ez is!) Öreganyám a palláson / ül egy csomó záptojáson. / Nagyon várja kikelésit, / hogy az annya teremtésit! (Az 1950-es években hallottam. Általános család-témája miatt koncepciónkban a he- lye.) Öreg krampusz vagyok én már! (Egyik lakónktól hallottam az 1980-as évek elején.) Örmény a papa, kínai a mama, magyar a gyerök. Hogy hívják? (Az 1950-60-as évek tájáról. A válasz pedig: Szarjan Csi.) Pálinka a legjobb gyógyszer! (Apám elve az 1950-es évekből. Nem véletlen, hogy - a rímelés kedvéért - később, immár rá emlékezvén, ez a mondat került eléje: „Megmondta az öreg Holczer: / ...") Parazsat a nyelvedre! (Nagyanyám intelme az 1950-es években, ha csúnyát mondtam...) Pénzért nem vesszük a betegséget! (Anyám elve; az 1950-es években.) Puccsintsd ki a fenekedet! (Szorulásos voltam az 1950-es évek legelején. Anyám mondta ezt a beöntés alkalmazásakor.) Rezső, te vagy az? (Az 1930-as években történt nagyapám két testvérének házában. Az öccse Pesten járt, és a késő esti vonattal kívánt visszajönni. A mellette lévő szobában lakó húga a várakozás közben elaludt, de éjfélkor fölneszeit, és az idézett szavakkal kiáltott át. Az „Én" válaszra újra elaludt. ... Reggelre kirabolták az egész lakást; elvittek minden ezüst és más értékes tárgyat. Rezső bácsi különben csak hajnalban ért vissza, mert lekéste a gyorsvonatot... Kérdezni okosan kell... Mindenesetre: sokáig említgették a szüleim is a nem mindennapi sztorit és ezt a családi szállóigévé lett kérdést.) Sattyog a nagyanyád! (Anyám mondta, amikor az 1950-60-as években kijött a mama hozzánk a városból. Mindig gyalog jött és ment.) Szeme... szája... orra... (Gyakran mondta anyám az 1950-es évek elején. Ezeket rajzolta közben a tányéromon lévő tejbegrízre, esetleg tejberizsre, hogy kedvet kapjak a fogyasztásához...) Szívjad: nádméz! (Anyám szavajárása az 1950-es évekből. Akkor mondta, amikor nem a zsebkendőt használtam...) Szétvágom miszlikbe, bicskával: szőröstül-bő- röstül, szarostul, mindenestül! (Az 1950-es évek elején apám rosszul érezte magát; elment a körzeti orvoshoz. Az meg se vizsgálta; azt mondta: „Maga beképzelt. Menjen haza, nézzen ki az ablakon!" Apám e szavakkal reagált az orvos eljárására, amikor hazajött. Sokáig emlegettük e szitokszózatot...) Tarka malac, bebújhatsz! (Kopogtatásra mondta anyám is az 1950-es 181
