Wicker Erika (szerk.): Cumania 28. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2018)
Néprajz - Holczer József: Egy kecskeméti folklórgyűjteményből
Egy kecskeméti folklórgyűjteményből Kutya meg a mája! (Nagyapám húgának gyakori szavajárása az 1950-60-as években. Némileg az 'ejnye- bejnye' jelentésben.) Kacor, tele a pucor! (Főként a „kunyhós" néni házában dívott e mondásunk: a jóllakott cicára alkalmazva. Gondolatilag rárímelt az ugyancsak ott szokásosra: Egy a fontos: hogy a macska jól érezze magát. Eredetileg ez rímes is volt: ...hogy a macska ne legyen fostos! 1970- 80-as évek.) Kajkóka! (Gyerekkoromban hallottam egy varrónőtől. Gyerekük nem volt, kutyus tán kettő is. Nos, mindig dukált tízóraira-uzsonnára a parízer, csak ugraniuk kellett a kutyáknak érte. Ez az utasítás járta tehát. A „kaja" be- cézős formája.) Kecsfe. (Egy családnál jártam még gyerekkoromban. Ott az asztalon találtuk ezen utasítást. Tehát semmi köze a „kecskédhez! Kelts fel! - óhajtotta a házigazda. SMS-ként lehet, hogy ma is ugyanígy írná, ha még élne. Manapság is emlegetik, akiknek elmeséltem!) Kerekecske-gombocska: / itt szalad a nyúlacska. (Egész pici koromban szüleim kedveskedő versikéje volt. Főként, amikor „kuszkudál- gattak": Kusz-kusz-kusz...) Két lába van a gólyának, / mégse kellett (vagy: vitték) katonának. / A mindenit (vagy: a keservit) az anyjának: / mér nem születtem gólyának! (Több családban fölhangzott időbehatárolás nélkül érvényesen, amikor valakit soroztak. Egy 1970-es évekbeli színész- énekes-zenész haknijuk során Koós János szájából is hallhattam ezen már ismerős versezetet: itt a kecskeméti színházban.) Kis ügy? Nagy ügy? - Nyert ügy! (1961 nyarán Szegeden tartózkodtam egy távoli rokonnál. Ott zajlott le e párbeszédünk: nyilvánvalóan a vécé felé indulván. Sokáig idéztük.) Köpj egy laposat meg egy magosat, oszt' ülj rá! (Vendégfogadás gyerek módra az 1960-as évek elején.) Köszöntőm önöket, e kedves családot. / A szeretet tartja össze a világot. / Ha van a testvéreknek összetartása, / ez az emberiség legnagyobb áldása. (1961 őszén, bérmaapám szőlejében egy születésnap alkalmából én köszönthettem az ünnepeltet. Egy hosszabb vers első négy sora ez. Később is hálával emlegették, jómagam még mostanában is idéztem egy, a szeretetről szóló beszédemben.) Legmesszebbmenő (bb) kézcsókom. (Nagyapám húgától ekképp búcsúztam egy levelemben az 1970-es évek elején. A nénikém igencsak félreértette, és megor- rolván az egyetemista öcsre, egy álló évig nem méltatta válaszra. Pedig én csak a Bu- dapest-Kecskemét távolságra kívántam utalni...) Majd elvisz a bőrmögű! (Az 1950-es években búra helyett bőr vette körül a villany égőt a szobánkban. Valakivel fenyegetőztek a szüleim, hogy előjön a bőr mögül, és elvisz. Népetimológia gyerek módra! Szüleim is átvették, sokáig emlegetve...) Majomparádé! (Apám megnyilatkozása az 1950-es években, különösen akkor, ha nem is „hiper- aktívan", hanem félig bután viselkedtem. Tehát korholás helyett inkább afféle kedveskedő megszólítás volt.) Már megint olyan színű az arca, Etus, mint az árpakása-okádék! (Apám mondta az 1950-es évek második felében anyámnak, ha sápadt volt. A szóláshasonlatot talán a '30-40-es évekbeli katonáskodásából hozhatta.) Még ezt a nyenye-nyunya kenyeret! (Anyám kifakadása az 1950-es években, ha nem fogott a kés...) Megszólalt az égi duda. Vagy: ... cseh duda. (Hozzánk látogató gyermektársaim mondták az 1950-es években olyankor, ha valaki hangosan szellentett.) Megváglak, fiam, hogy holtszagod lesz! (Apám mondta igen mérgesen az 1950-es években, ha igen rossz voltam...) Menjé(l), szaladjá(l) / Kolbász utca hat alá! / Első emelet: / tilos a bemenet! (Iskolában is, de a hozzánk járó játszópajtásoktól is hallottam az 1950-es években. 179
