Wicker Erika (szerk.): Cumania 28. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2018)
Néprajz - Holczer József: Egy kecskeméti folklórgyűjteményből
Egy kecskeméti folklórgyűjteményből És ma is elmosolyodunk, ha több mint ötven év múltán ismét eszünkre jut ez a mégiscsak kedves epizódja a kisdiák-életünknek... Még gyermekkoromból való történet: Néhai Stelzner Kálmán az 1950-es évek vége táján a Voelker-Dárdai telep légómeg- bízottja volt. Iskolás fiát, Kálmánt megkérte, hogy házról házra járva írjon föl bizonyos elemi adatokat a lakásokra vonatkozóan. Az meg kiadta albérletbe egy gógyis és fiatalabb srácnak. Mondta neki, mikre kérdezzen rá: utcanév, házszám, ennyi szoba van, kert stb... A srác debütál a Dárdaiban. Becsönget, majd egy szuszra kimondja:- Utcaházpincevécetótjános. Két lábbal rúgták fenékbe! Kecskeméten történt még az 1940-es években, hogy az egyik órán valamelyik diák állandóan beleköhögött a magyarázó tanár szavaiba. Végül is idegesen formed rá a tanár eme diákra. Az meg ijedten mentegetőzik:- Ne tessék haragudni, de meghűltem, kérem. Mire a tanár:- Nem meghűltél, hanem meghühültél! Ha jó idő van és időm is engedi, ki a természetbe! Szívesen hódolok a most már réginek is mondható kedvtelésemnek. Megvannak hozzá a megszokott helyeim. Ámde egy alkalommal új terepet fedezek föl. Egyszer csak jön egy ember át a réten, s egyenest felém tart. Kezdek félni: hátha magánterület, és ezért ki fog utasítani, jogosan. Odaér. És ezt kérdi:- Szintén csigász? Megkönnyebbülve mondom:- Nem. Gyógynövényt gyűjtök. Erre csalódottan legyint egyet, és elmegy. Hamarosan jön egy anyuka a kisfiával. A nő fölismeri, mivel is foglalkozom. Élénken érdeklődni kezd, én pedig szívesen elmagyarázom: mi minden bajra jó a cickafark, a gyermekláncfű, az orbáncfű meg a többi. Az asszony bizonyára már teafőző vásárlásán töri a fejét, amikor - vagy tíz perc elteltével - a kissrác megrántja anyja kezét:- Anyu, gyerünk innét: a bácsi meg akar minket mérgezni!!! Jött az egyszeri részegember, tolta a talicskát. A talicskán csak egy zsák volt. A kópé srác, nevezzük Jamesnek (mert úgy hívták ötvenöt éve is!), kifigyelte, amint az lefeküdt a talicska mellé a kisutca elején és csakhamar elaludt. Ellopta a zsákot, aztán a bokorból szemlélte, mi történik. (A szomszédból meg őt lesték persze!) Egyszer csak jön a részegnek a felesége:- Kelj föl, embör, ellopták a kalapodat!- Ááá! Menj már innen, dehogy lopták el, itt van a fejemen! Megint megrázza: kelj föl, mer' ellopták a talicskádat! Az megfogja a kerekét:- Menj mán a fenébe, hagyj aludni, itt van a talicska is! Végre az asszony azt mondja:- Kelj föl, apjuk, ellopták a zsákot! Erre az kijózanodik:- Óh, hogy a rézfánfütyüllős hajderménkű essék a zannyába: ezt tényleg ellopták! A James meg csak röhögött; máig nem adta vissza nékik... Valamikor az 1960-as években esett meg. Egy helyen eltartási szerződésig fajult a dolog... Csakhogy: amit alá kellett írni, az igazából a végrendelet volt! Az öregember - tudatára ébredvén ennek - leitta magát, majd így szidott mindenkit:- Hu! Ki innen ebbű a birtokbú! Ezt a birtokot én raktam össze a saját kezemmel! Az anyám betyár jóröggelit! Megáll mellette az öregasszony:- Nono, papa! Én is ott voltam! Mire a bácsi ekképp módosítja:- Ezt a birtokot mi raktuk össze a saját kezünkkel, én mög té, mama. Hogy az anyánk betyár jóröggelit! Az 1990-es évek elején a „bőrklinikán" fönn feküdtem a műtőasztalon: Mari Béla főorvos egyszerre két anyajegyemtől is megszabadított a hátam közepén. Persze, érzéstelenítő injekciót is kaptam, melynek hatása erősödvén, valahol jóval föntebb éreztem minden beavatkozást. A főorvos úr meg is kérdezte, mit érzek most éppen.- Olyan érzés, mintha a borbélynál volnék: nyír, de ugyanakkor az ollójával ütögeti a fejemet. 171
