Wicker Erika (szerk.): Cumania 28. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2018)
Néprajz - Holczer József: Egy kecskeméti folklórgyűjteményből
Holczer József- Lesz hörcsögöd?- Nem, már van, csak mindjárt kétéves, és ezek kétévenként meghalnak! A VÁROSBAN TÖRTÉNTEKRŐL SZÓLÓ ANEKDOTÁK Az 1960-as évek elején a szomszéd néniék is vállalkoztak menhelyi gyerekek nevelésére. Egy alkalommal elküldték a náluk lakó kislányt Kürtösi Lajos bácsihoz cipőt javíttatni. Az udvarból jó hosszú út vezetett a kapuig, és menet közben a kislány jó hangosan gyakorolta a nevet:- Kürt-kürt-kürtösi... Kürt-kürt-kürtösi... Odaér a kapuhoz, majd lélekszakadva viszszafut:- Hogy hívják a bácsit? B. Tóth Gyula trafikosra bizonyára még sokan emlékeznek, akik a Ceglédi út táján laktak vagy épp arrafelé gyerekeskedtek, mint például mi is. Még az 1960-as években se volt villanya: petróleumlámpa fényénél mentek az érdekesnél érdekesebb beszélgetések esténként. Mi, gyerekek is be-betértünk: persze csak cukorkáért vagy íróeszközért. Nagy tisztelet övezte a lámpást, melynek a Bunsen-lámpa nevet, a trafiknak meg a Bunsen Club nevet adtuk. Sajátos köszönéssel érkeztünk: „Alája-föléje!" Távozóban meg így szóltunk: „Föléje-alája!" Egy alkalommal jókedvemben rátettem egy lapáttal: „Föléje-alája, / Égjen le a tanyája!" És elfújtam a lámpát! Ez fölháborító szentségtörés volt. Gyula bácsi üzent, hogy egy hétig nem kíván látni minket. Apám el is nadrágolt otthon. Mi mindenesetre hőstettként könyveltük el: „első Bunsen-háború"-nak neveztük, s visszatérve erről a trafiktulajdonost is értesítettük. De volt ám „második Bunsen-háború" is: 1961 nyarán. Barátommal vettünk egy-egy üveg szódavizet, és gatyára vetkőzve kiálltunk a trafik elé, sokak nem kis bámulatára. Gyula bácsit megkértük: indítsa meg a háborút. Botját fölemelve ki is adta a vezényszót:- Vizelj! Szabó Kálmán kecskeméti múzeumigazgató volt. Édesapám mint (mindenféle szerepet: például fotózást, rajzolást, retusálási stb. végbevivő) „tudományos segédmunkaerő" évtizedeken át együtt dolgozott az aktív, majd nyugalmazott igazgatóval a Katona József Múzeumban. Otthon Holczerné észrevételezte, hogy mostanában milyen érdekes-furcsán egy szuszra, mintegy vezényszóra tüsszent a férje. Csakhamar meg is kapta a szakszerű magyarázatot:- Szabó Kálmán bácsi mondta, hogy úgy kell tüsszenteni, hogy: „Hetvenkettő!!!" A nyomási iskola elsősei voltunk 1953-54- ben. December 6-án osztályvezető tanító nénink, Lotti néni (Nyitray András képviselő úr édesanyja) mindenkit megkérdezett, hogyan jött el hozzájuk előző este a Mikulás. A legérdekesebbet - a végképp leleplezőt - P. Katika mesélte:- Nálunk lépcső visz fel a házba. Jött fel a lépcsőn a Mikulás bácsi a puttonyával. Egyszercsak megbotlott, elvágódott, és ezért egy hatalmasat káromkodott. Akkor jöttem rá: de hiszen ez - apu!!! Biztosan sokan emlékeznek a szigorú, de igazságos pedagógusra, dr. Marincsák Ferenc- re. Nekem a nyomási iskolában volt igazgató bácsim hét éven át, 1961-i elballagásomig. A glédába állított alsósabbak jelenlétében is föl- fölpofozta a nagy nyolcadikost, ha az rászolgált. Ha viszont diszkrétebb, pláne egy adott osztályt érintő fegyelmi mondandója akadt, akkor helybe jött: mármint az osztályba. Ott aztán az óra elején vigyázzállásban kellett végighallgatni az egy-két perces dörgedelmet, melynek a végét a közismert „Kész! Végeztem! Hatszáz!" - jelentette. Egy alkalommal kiváltképp rászolgáltunk a feddésre, de ezúttal tíz percen át ülve kellett hallgatnunk a „diri"-t. Tíz perc elmúltával rendhagyóan zárult a dörgedelem:- Kész! Végeztem! Dermedt csönd. Egyszer csak leghátul egy nebuló fölemeli a kezét.- Mit akarsz? - kiáltja az igazgató bácsi.- Igazgató bácsi, nem tetszett azt mondani, hogy „Hatszáz!"!!!- Igazad van! - kiáltotta az igazgató bácsi... és elnevette magát. Mi is vele nevettünk. 170
