Wicker Erika (szerk.): Cumania 27. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2016)
Régészet–Antropológia - Balogh Csilla: A Duna–Tisza köze avar kori betelepülése
A Duna-Tisza köze avar kori betelepülése Ezen átmeneti periódus tárgyi emlékanya- gát a 2. fázistól a régi-új arányának eltolódásában megfogható eltérés különbözteti meg. A régészeti anyag kora avar jellegű, vagyis benne még határozottan jelen van a kora avar tárgyi anyag, de főként az ékszerdivatban az ízlés változása nagyon erőteljesen jelentkezik, mely a Fekete-tenger északi partvidéke felől érkező erőteljes impulzus eredménye. A nagylemezgömbös fülbevalók drasztikus méretnövekedése, a rajtuk megjelenő üvegrátétek, a nagy-gyöngycsüngős fülbevalók, a pántkarperecek, illetve a fejes gyűrűk különböző típusai is kedveltté váltak. A legérzékenyebben a gyöngydivat reagált a változásra. A korábbi, néhány szemes és nagyobb méretű, lapított gömb alakú gyöngyből álló sorok helyett hosszabb, vegyes gyöngysorok váltak kedveltté. A tárgyi anyagban az egyik legmarkánsabb változás az álcsatos-kör eltűnése volt. 4. fázis: 670/675-700/710 A kora avar kori tárgyi anyag a 7. század negyedik negyedére teljesen átalakult, gyakorlatilag eltűnt. Abban a kérdésben még nem jutott nyugvópontra a kutatás, hogy a belső átalakulás mellett az új tárgyi emlékanyag megjelenésében milyen külső impulzusok játszottak szerepet és milyen mértékben, különös tekintettel a Kuber-féle bevándorlásra.24 A 7. század legvégén az öntött tárgyi hagyaték megjelenése jelöli ki e horizont végét. E kronológiai fázis leggazdagabb temetője a Duna-Tisza közén a Kiskőrös-Vágóhídidűlői, melyben elsősorban a nők és a gyermekek reprezentációja érhető tetten. A bizánci hatalom külsőségeinek visszatükröződése itt teljesült a legtökéletesebben, a bizánci női 24 A közép avar kori leletcsoport módszeres elkülönítése Kovrig Ilona (KOVRIG Ilona 1963 123-148., 229-230.), Szabó János Győző (SZABÓ János Győző 1969 29-54.) és Bóna István (BÓNA István 1970) nevéhez köthető, a leletkor teljes részletességű leírását Garam Éva végezte el (GARAM Éva 1976 129-147.; 1978 206-215.; 1979 53-73., 85-94.). Számos külföldi kutató után (BIERBRAUER, Eric 1981 704-705.; ÓILINSKÁ, Zlata 1967 447-448.; DAIM, Falko 1987 155-159.; VINSKI, Zdenko 1958 58.; ZÁBOJNÍK, Josef 1991,1999) a hazai kutatók közül is egyre többen vélik úgy, hogy a közép avar kor tárgyi emlékanyaga nem 670 táján egy csapásra jelent meg, hanem a közép avar korinak tartott tárgyak közül több prototípusa már a kora avar kor végén feltűnt (VIDA Tivadar 2003 306.; BÁLINT Csanád 2004 53-56.; BALOGH Csilla 2011 264., stb). viselet avar változata jelent meg a vágóhídi 8. sírba temetett, 4-6 éves kislány gyöngyös- pendíliumos viseletében. Az Észak-Itáliával való kommunikációt mutatják a különleges szépségű üveg ivókürtök. A Duna-Tisza köze keleti felében a gazdagabb fegyveres előkelők magányos sírjai (Kecskemét-Miklóstelep, Ballószög, Szeged- Atokháza) mellett gazdagabb fegyveres-síros temetők láncolata alakult ki (Tiszakécske- Obög, Kunszállás, Szeged-Fehértó B). A gazdag temetők a kora avar vezéri szállás által kijelölt területnél nagyobb területet vesznek körbe, dél felé érezhető ennek elmozdulása. A fegyveres elit temetőit főként a Duna- Tisza közének az északnyugati szegletében, a Rákos patak és a Budapest-Kecskemét- Csongrád vonal mentén találjuk. A nyugati részeken fegyveres sírok csak elszórtan fordulnak elő, közöttük kifejezetten a fegyveres réteghez köthetők nincsenek. Erre egyfajta magyarázat lehet, hogy ekkor a Duna-Tisza köze középső harmada teljesen összeforrt a Duna túloldalán lévő Ozora-Dunapentele- Igar-körrel. A Csongrád-Kecskemét-Szabadszállás vonal mentén, nagyjából a Csongrád-Dunaújvá- ros/Intercisa közti egykori római út vonalára láncszerűen felfűződő temetők sora nyílik (Csongrád-Mámai csárda-dűlő, Városföld, Ballószög, Szabadszállás-Battyhányi utca, Szabadszállás B. gyakorlótér, Solt-Szőlőhegy), melyekben a tiszántúli kora avar kori temetkezési szokások tűnnek fel (KÉK-NyDNy tájolás, padmalyos sírok, részleges áldozati állatok, ételmellékletként juh hosszúfartő, a koponya mellé helyezett edény, ráterített juhbőrös temetkezés). Ezeket feltehetően a Tiszántúlról áttelepült kisebb közösségek használták. Köztük több kisebb sírszámú temető van - teljesen feltárt a ballószögi, a városföldi és a solti temető -, ami azt jelzi, hogy rövid idő elteltével, legkésőbb a 7. század vége felé e temetőket fel is hagyták. Ugyanakkor a Dunántúl északi részén (pl. Visegrád-Széchenyi u. 19.) késő avar környezetben tűnik fel az ezekre is jellemző rítusok egyike-másika. Feltételezésem szerint ezek a tiszántúli közösségek nem tudtak megfelelő választ adni a sajátos Duna-Tisza közi természeti adottságokra, és továbbköltöztek a Dunántúl északkeleti régiójába. 65
