Wicker Erika (szerk.): Cumania 27. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2016)
Módszertan - Győir-Nagy Sándor: Búza–kenyér–élet. Szakmai megnyitó
Búza - kenyér - élet. Szakmai megnyitó De eljön, és hamar eljön az idő, mikor a kérdést már az élet fenntarthatóságának kérdéseként kell föltennünk idehaza Magyarországon, és itthon Európában, ahogy majd az egész világon is. Akkor persze majd kevesebbet beszélünk már a fejlődésről, majd másféle ismérvei lesznek, nem csupán a lóerők száma, a sebességek és a GDP-ben mérhető teljesítmények. Ám addig is tudnunk kell, hogy mi az, ami valóban fenntartható, és mi az, ami a fenntartható fejlődés kényszerei mellett egyelőre szükséges, de fenntarthatatlan, mert bár kenyeret ad, de feléli a jövendőt, tönkreteszi a természeti életalapokat, melyekből jövő sarjad a mindenkori utódoknak. A hit A rendező asszonyok, mint anyák, csak aggódva érzik és tudják, de nem mondják, mert szakmájuknál fogva se mondhatják ki ezeket az összefüggéseket. De a jövő iránt is azok az érzékenyebbek, akik gyermekeket hoztak a világra. A kiállítás utolsó helyiségében nem véletlenül van ott, szinte figyelmeztetésül az úrasztala. Református változata a minden kultúrában és vallásban megvolt hálatudatnak a Teremtő felé a magért, a munkáért, a kenyérért, az életért. De hangsúlyozom: ez sem a kényelmesebbre gépesített civilizáció, hanem a szenvedésvállaló paraszti kultúra hálatudata és annak vallási megnyilvánulása. A gazdatársadalom nem ér rá templomba járni. A számítások kiszorítják az Istent. Az EU sem bírt olyan alkotmányt alkotni, amely akár csak formailag említi az O nevét. Én itt az emberről beszéltem főleg, aki a gépeken nem látható. A fényképeken is az a másik ember, a paraszt szerepel azokkal a tárgyakkal, amelyek nélküle mutatódnak meg a kiállításon. Meg azokkal az igavonó állatokkal, amelyeket a traktorok váltottak föl az 1948-as fordulat éve után alig több mint egy évtized múltán. Hogy mindezek következményeként maga az asszony is kiszoruljon a termékenység e paraszti típusú összcsaládi működtetéséből. Mert a paraszti élettermelésből az asszony kihagyhatatlan volt. Nemcsak a markot szedte az arató férfi után, hanem ő dagasztotta, sütötte a családi cipót is. Az ő szeme mérte ki az „eleget" is végső soron, hiszen ő volt személyében a termékenység hordozója, aki „cipóevőket" is termett a cipókhoz. Mára a nő kiszorult a kenyéralkotási folyamatból. A gépesített férfi vet, arat, őröl és süt, mert hát a többműszakos péki munkakör sem éppen női feladat. Számára ma már inkább csak a kenyér bolti beszerzése maradt. A pénzért vett kenyér csak áru. Ha a földre esik, ha megmarad az ebédnél, ugyanúgy hulladék lesz, mint bármelyik mai áru. Csak aki megtanult szenvedni is, az érzi át mások szenvedését. Tizenegy gyermekes tanyai parasztasz- szony édesanyám még fölvette, megfútta, kötényében megtörülte és megcsókolta a földre ejtett kenyérfalatot, mert saját szenvedéséből tudta, hogy az valóban Krisztus teste, mely értünk adatott... Kérem, ezeket a gondolatokat is tegyék a tárgyak és a kiállítási képek közé, mert ott vannak. Mondják el azoknak, akik majd az Önök ösztönzésére jönnek el megnézni ezeknek az asszonyoknak a kiállítási üzenetét, hogy azok is elmondják a későbbi látogatóknak itt Kecskeméten vagy majd Baján és Halason, s tovább, bárhol a Duna-Tisza közi tájhazában. Hogy lassan minden magyarban, e haza minden felelős tájlakójában tudatosodjék ismét, hogy a kenyér „élet"-fontosságú dolog. Hogy a kenyér körül életnek kell születnie és újjászületnie. Mert mindőnkre vonatkozik nagy írónknak, Jókai Annának az intelme, hogy aki - akár munkájával, akár termékeny testével - nem szül életet, az halált szül. Tanulságos kiállításnézést kívánva Önöknek engedjék meg, hogy itt köszönjem meg a két rendezőasszonynak és segítőiknek, hogy valóban éjt nappallá téve gyúrták-dagasztották, sütötték nekünk ezt a nagyszerű szellemi kenyeret, a „Búza - kenyér - élet" című kiállítást. És gratuláljak a Múzeum vezetőjének e kiváló munkatársakhoz. 373
