Wicker Erika (szerk.): Cumania 26. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2013)

Régészet–Antropológia–Numizmatika - Mészáros Mónika: Szarmata temetkezések a stratégiai MOL-gázvezeték Bács–Kiskun megyei szakaszán

Mészáros Mónika nak is, vagyis hogy esetleg a rablás során ke­rültek ki a sírból a gyöngyök. Az összesen 202 darabos gyöngykészlet 158 db üveggyöngy­ből, 21 db hordó alakú mészkőgyöngyből, 2 db vékony és hosszú mészgyöngyből, s ugyancsak 21 db karneolgyöngyből állt. Ezen túlmenően a KKF.7/154. sír üveggyöngyei alakilag jóval változatosabbak voltak, mint a KKF.7/87. síréi, viszont ez utóbbi tartalmaz­ta a legszebb példányokat: az inkrusztált dí- szű fehér üveg- (ltsz.: 2008.7.232.) és a vörös alapú millefiori gyöngyöt (ltsz.: 2008.7.231.).58 A millefiori gyöngy római gyártmány, ritkán fordul elő a Kárpát-medencei anyagban, s ha igen, főként a 2-3. századi leletegyüttesekben jelenik meg.59 MELLÉKLETEK Mellékletként szerepelnek a sírokban mindazon tárgyak, melyek nem részei a vise­letnek. Ezek a következők: eszközök, érmek, fegyverek, ill. edény az étel- vagy italmellék­let számára. A vizsgált sírokban kerültek elő eszközök (kések, borotva, kova), edények (ke­rámia- ill. üvegedény), az egyik sír pedig fegy­vert (lándzsacsúcs) is rejtett. Kések A kés a legmindennapibb használati eszkö­zök60 közé sorolható és általában egyaránt elő­kerülhet férfi és női sírokból. Az övön hordták, többnyire a bal oldalon viselték, de az esetek egy részében jobb oldalon, illetve a medence közepén vagy a combok között kerül elő. Kiskunfélegyházán öt sírból (KKF.5./64. és 72. sír, KKF.7./98. és 103. sír, ill. KKF.8./50. sír) kerültek elő kések. Egy esetben női (?), a többiben férfisírok tartozékai voltak. Előkerü- lési helyét tekintve három alkalommal feküdt eredeti helyén a kés: a KKF.7./98. és 103., ill. a KKF.8/50. sírban. Ebből két esetben az alsó csigolyákon keresztben, egyszer pedig a 58 Ugyancsak egy síron belül talált az ásató millefiori és inkrusztált gyöngyöt Mezőszemere - Kismarifenék le­lőhelyen, a 10. sírban (Ács Csilla - Vaday Andrea 2004 107.). 59 Tempelman-Maczynska, Magdalena 1985 60 Bár Ovidius szerint a szarmata késeket csatában is használták (Ovidius Trist. V.,7,19-20.). combcsontok között került elő, vagyis a sírba kioldatlan vagy kioldott állapotban bekerült öv közelében. Két alkalommal (KKF.5./64. és 72. sír) a bolygatás elmozdította a helyéről mind a csontokat, mind a mellékleteket, bár a 72. sírban a váz bal oldalán, a medence és az alsó borda között, az ásató szerint másodlagos helyzetben elhelyezkedő késpenge bizonyára nem mozdult messzire eredeti helyétől. A kések közül három egyenes, kettő pedig ívelt pengehátú volt. Általában középső - egy esetben felső - nyélállású, erősen korrodált valamennyi vaskés. Három darabnál a nyél­tüske körül, illetve a penge nyéltüskével érint­kező részénél famaradványok észlelhetőek.61 Kova Egyetlen kovatárgyunk a KKF.5./64. sír rabláskor feldúlt földjében került elő, nagyjá­ból a visszadobált csontok szintjén. Borotva A KKF.7/161. férfi sírban, a jobb comb fel­ső, belső oldalán, a vascsattal szemben került elő egy borotva: erősen ívelt pengehátú, rö­vid pengéjéhez képest hosszú, középső állású nyéltüskével ellátott, hullámosra kopott élű vastárgy. Előkerülési helyéből ítélve gazdája az övön, talán tarsolyba vagy erszénybe téve hordhatta. Férfisírok sajátossága. Lándzsa A fegyvermellékletek csoportjába vizsgált lelőhelyeinken csupán egyetlen tárgy tartozik: a KKF.7/161. sír lándzsacsúcsa, melyet az el­hunyt feje helyének jobb oldalán talált meg az ásató. A lándzsahegyek helyét62 a sírban a nyél hossza szabja meg, egyébként előkerülhetnek mind a jobb, mind a bal oldalon. Egyes esetek­ben a medence közelében (Oroszlámos), illetve a kéz mellett (Tápé-Malajdok A, 43. sír) vagy a 61 A Kárpát-medencében előkerült késnyelek nagyobb részt fából készültek. 62 Tiszavalkon megfigyelték az ásatók, hogy az elő­került három, különböző típusokhoz sorolható - döfőlándzsa, dobólándzsa és gerely (contus) - lán­dzsacsúcs talán típustól függően három különböző helyről került elő a sírokból (Garam Éva - Vaday And­rea 1990 208.) 62

Next

/
Thumbnails
Contents