Wicker Erika (szerk.): Cumania 26. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2013)
Helytörténet - Művészettörténet - Sümegi György: Járitz Józsa a Kecskeméti Művésztelepen
Sümegi György műn alatt, és mert úgy látszik, teljesen kizártnak tartották, hogy engem a tehetségem miatt vettek (megjegyzem a kihallgató bizottság egyáltalában nem ismert engem), ezt csakis annak vélték tulajdonítani, hogy én politikailag megbízható vagyok. A kihallgatás nagyon érdekes volt. Kihallgatok, rajztanárjelöltek (karhatalmiak), rajztanárok és művésztanárok. Mondhatom, fényes elégtételem volt ez a kihallgatás. Voltaképpen egész emberi hitvallásomat letettem eléjük. Sokkal okosabb voltam, mint tán együttvéve mind, és ezt éreztem. És voltaképpen ördögi praktikával kiforgathattam őket, úgy hogy ők lettek volna a vádlottak, úgy hogy nem is feleltem volna, hogy oda nem is juthatott volna. De én felelni akartam. És én (kiemelések JJ) segítettem nekik, hogy ez lehetséges legyen. [...] És tényleg, mint egy hangszeren, úgy játszottam a lelkükön. Kezdem úgy ismerni az emberi lelket, mint egy muzsikus a hangszerét. [...] A bevezető kérdések után politikai meggyőződésemet vizsgálták. És főképpen magyar és nemzethű voltomat. [...] Voltaképpen az én politikai meggyőződésem az, hogy voltaképpen nekem nincsen politikai meggyőződésem, nekem csak vallásos meggyőződésem van. [...] Én művész vagyok, és sokkal jobban érzem és becsülöm azt a kiváltságos helyzetet, amelyben mint művész vagyok, semhogy ezt a kiváltságot feláldoznám. Ez a kiváltság abban áll szerintem, hogy amíg a politika a folytonosan változó emberi súrlódások színtere, a múló értékek vívódása, addig a művészet fölötte áll annak, ami elmúlik, ő a nagy változatlan (kiemelés JJ) emberi gondolatok és igazságok közvetítője. Ezért úgy vélem, egy művésznek itt a helye, és semmi keresnivalója nincsen ott, ahol politika van. És ha odamegy, feláldozza kiváltságos helyzetét. És nem érti meg hivatását. Én mindenkor a távoli és objektív szemlélő akarok lenni e téren. [...] Szakvéleményt kértek tőlem a magyarság és nemzethűség szempontjából. Itt éreztem a legtöbb rossz indulatot, és úgy látszik, a rosszindulat butít, mert a kérdések hallatlanul primitívek, sőt, nevetségesek voltak, sőt, megdöbbentőek. [...] Megkérdezték, hogy magyarnak érzem-e magam. »Igen feleltem, de én a kommunizmus alatt és előtt és utána is egészen egyformán ugyanazt éreztem, sem inkább, sem kevésbé. Én szeretem a magyar fajt, és nagyon értékes fajnak tartom.« [...] »Én az internacionális eszmén és gondolaton belül lehetségesnek tartom a faji gondolatot. Itten semmi lehetetlenséget nem látok. Miután én mindenek előtt keresztény vagyok, nekem minden embernek és minden nemzetnek a sorsa fontos, és én tudom szeretni azt az embert, ha nem testvérem és tudom szeretni azt a fajt, amelyik nem az enyém, mert én mindenek előtt és mindenek fölött ember vagyok és művész«."6 Röviden összefoglalva: Járitz Józsa idézett naplóföljegyzéseiből tudjuk, hogy 1914-18 között valószínűleg minden nyáron dolgozott a Kecskeméti Művésztelepen, ahol Pál Franciska festőnő barátnőjével lakott együtt. 1914-ben Per Írott Csaba Vilmos tanította, majd Pászk Jenő (1917), akiről sok fontos adatot is közöl Járitz. Olyanokat is, amelyek segíthetik Pászk életrajzának, tanuló éveinek a tisztázását, pontosítását. Járitz tanulmányaira, a Glatz-iskola, ill. Glatz iránta- és tanítványai iránt támasztott követelményeire ugyanúgy plasztikusan rávilágít, mint a kömmün utáni képzőművészeti közállapotokra. Naplóföljegyzéseinek e szűkös keresztmetszetű (az 1915-16-os napló kát csak részben láttam) rétege is jól mutatja Járitz egyéni útjának, már tanuló időszakában kiforrott képzőművészeti törekvései megerősödésének a körvonalait. Ebben az összefüggésben forrásértékűek a Járitz naplók, a festőnő anna- lesei, hiszen az alkotó legbensőbb szándékairól, ízlése, művészeti meggyőződése korán kialakuló és fixálódó rendszeréről számolnak be. Két művészeti vezérlő csillagának, a festésnek és a táncolásnak minden gondja és elkötelezettsége, a bennük való személyes előrehaladásának a mibenléte plasztikusan bom6 Az írógéppel írt, valószínűleg eredeti Járitz Önéletrajz-másolatból ide kívánkozik még e kérdéskört lezárandó: „1919-ben a Tanácsköztársaság idején Berény Róbert magániskolájában dolgoztam. Ugyanakkor a Képzőművészeti Főiskola növendékei sorából három növendéket választottak ki a Tanácsköztársaság által rendszeresen javadalmazott művészek sorába. E három növendék: Szőnyi István, Járitz Józsa és Pászk Jenő, szobrász". 298
