Wicker Erika (szerk.): Cumania 26. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2013)
Néprajz - Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A bor a hajósi sváb hagyományos népéletben (20. század első fele)
Bereznai Zsuzsanna - Schön Mária erős, mint a mai borok. Ezt a mai üdítőitalok ősének lehet mondani. És az öregek is úgy tartották, hogy nem rúgunk be, a szesztartalma olyan kicsi, de igen fogyott. A nyári vizes bor, a csiger fogyasztásának hasznát és módját így magyarázták: A nyári borivászatnak az az értelme, hogy nem szabad sok vizet inni, mert attól beteg lesz az ember, az a vízrészegség. Reggel még tiszta bort ittak, ahogy fogyott, úgy vizet öntöttek utána. És abba' egyre kevesebb volt az alkohol, viszont a savanyú íz estig megmaradt. És végül is az oltotta a szomjat. A savanyú íz. A szódavízzel felhígított bor, a fröccs fogyasztásának a szokása az 1930-as években jelent meg Hajóson. Csak kevesen engedhették meg maguknak azt, hogy a boltban szódavizet vásároljanak. Legfeljebb akkor vásároltak szódát, ha valaki beteg volt a családban. A tehetős családok vasárnapi asztalán a bor mellett már ott állt a szódavizes üveg is. Ok úgy tartották, hogy a fröccs spórolás a borral. Mások a kocsmában ihattak fröccsöt. A legkellemesebb hőmérsékletű bort 'pincehideg bornak' (keallrfrischa Wei) nevezték. A férfiak borfogyasztása általános szokás volt. így vallott erről egy nagygazda fia: Az én apám úgy nagyjából mindennap megivott két liter bort. De részeg nem volt soha... Akkor nem voltak erősek a borok. De az jó bor volt! De volt az a csiger, ugye... Ez azt jelentette, hogy leengedték a színmustot, és fölengedték vízzel. Az apám nem csinált csigert. Ő bort ivott! Egy évet tudok, amikor az öregnek nem volt szőlőbora, akkor meg szilvát préselt, de bor nélkül nem maradt! A hajósi férfiak így biztatták egymást teli borospoharukkal: Teamma mai kitscha! ('Koccintsunk egyet!'). A koccintáskor pedig ezt mondták: Gsundkeit, daß nix drin bleibt! ('Egészségedre / egészségére / egészségetekre / egészségünkre, ne maradjon benne semmi se!') Az ivás gyakran így kezdődött: Zescht teamma em Josef sein Wei trenka, azaz 'Először megisszuk a Jóska borát'. És ha a Jóska üvege vagy demizsonja kiürült, akkor fölmerült a kérdés: Ja, iveamm sein Wei trenka ma nach jetzt? ('És most kinek a borát igyuk?') Aztán valaki azt válaszolta: Jetz soll dr jedr sein aeigana Wei trenka!' ('Most igya csak mindenki a maga borát!') Ugyanis a régi szokás szerint a pince elé kiülve mindenki a maga borát itta - ez volt az általános. Az üveg körbeküldése újabb keletű szokás volt. A társaságból egy valaki azt mondta: Na, trenka ma mai van dr Flascha! ('Na, igyunk egyet az üvegből!') És akkor ő ivott, utána pedig a következő mondat kíséretében körbeküldte az üveget: Trenk and gib's waitr! ('Igyál, és küldd tovább az üveget!') Az üveg körbejárásának is megvolt a szabálya: jobbról balra, vagyis ahogyan kaszál az ember. (D Flascha rammgia, wia ma mäht. 'Az üveget úgy adni tovább, ahogy kaszál az ember.') Amikor már csak egy kevés volt az üvegben, így biztatták társukat, hogy mind igya ki: Kamrat, hau dea Stampa raus van de Flascha! ('Pajtás, idd ki ezt a maradékot az üvegből!') Az a borosgazda, akinek nem volt sok bora, az ritkábban hívta meg a társaságot. Vagy pedig olyan társasághoz csapódott, ahol mindenki szegényebb volt. Volt olyan társasági összejövetel is, amikor mindenki vitt magával egy liter bort, és ki-ki a magáét itta. Ez volt az általános szokás. Akinek pedig sok bora volt, az meghívta a társaságot a pincébe, ő állta a cechet (dr Rand halta). Az asszonynak bele kellett nyugodnia, hogy a férje italozik: a pincézés vagy a kocsmába járás ellen nem szólhattak. De ha egy férfi részegen ment haza, akkor már az asszonyok eltérően reagáltak. A nagyszájú asszonytól kikapott a részeg férj, vagy pörölt vele a feleség. Mások megadással tűrték, hogy levetkőztették és lefektették őket. De olyan asszony is volt, aki nem engedte be részeg férjét a házba. A férj kikaphatott akár bottal vagy nyújtófával is. Az asszonyok azonban többnyire szó nélkül eltűrték uruk részegségét, nem szólhattak semmit, ha a férj ittasan ment haza. Vagy csak hátraküldték az istállóba, hogy ott háljon a szalmaágyon, a dikón. Ha a férfi nyápic volt, és az asszony jó erőben volt, megverte a férjét. De csak néhány ilyen esetről tudtak a faluban. Az asszony nem mondhatta a férjének, hogy ne igyon. A hangsúly azon volt, hogy rúgjon be, de jöjjön haza időben! Ha a férj apósa volt a gazda, míg át nem adta a gazdaságot a vőnek, a férj a feleség családjánál lakott, az após azt mondta a részeg vőnek: ha ez még egyszer előfordul, akkor vége az évnek - azaz 166
