Bárth János szerk.: Cumania 25. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2010)

Bereznai Zsuzsanna - Mészáros Márta: Kiskunfélegyháza népi táplálkozáskultúrája (XIX-XXI. század)

Kiskunfélegyháza népi táplálkozáskultiirája 251 dunsztolták a befőttet, csak a sziruppal leforrázták, majd lekötötték az üvegeket. A paraszti háztartás vezető Palásti Rozália családjában úgy tartották, hogy „hagyományos módon dunsztolták", amely emlékei szerint a kétféle volt az 1940-50-es években. A befőttes üvegeket egy nagy fazékba tették, amelybe vizet engedtek. Ruhával vagy újságpapírral is körbevették az üvegeket, hogy ne ütődjenek össze. A gőzölő fazekat jól lefedték. Melegen helyen tartották a kemence mellett vagy a sparhertre tették és kihűlésig ott voltak. A másik ismert módja a száraz dunszt volt, amikor a forró üvegeket párnák közé tették, amíg ki nem hűltek. Szépen letörölgették, majd felrakták a polcra, a helyére. A Tiszaalpáron nevelkedett paraszti családból származó Tombitás Pálné Góg Ilona a befőttek készítésének egy harmadik módját mondta el, amely ismert volt Félegyházán is a XX. század első felében is. Az üvegbe réteges rakta bele a gyümölcsöket (meggyet, szilvát, cseresznyét), és minden sort megszórt cukorral, majd napos helyre tették az ablakba vagy a homokra és kiforralták. Ezután kötözték csak le az üveget. A legtöbb családban felcímkézték a befőtteket. A címkén a készítés idejét is feltüntették. Lekvárfőzés. Az év egyik nagy munkája volt a lekvárkészítés. A lekvár főzés a gyümölcsök érési idejében történt. A legtöbb családban barack- és szilvalekvárt mindig készítettek. Térjék Erzsébet is az édesanyjától tanulta meg az 1930-as években hogy hogyan készítették a lekvárt: Szép kerek barackból főztük a lekvárt. Édesanyám leforrázta. így tudtuk lehúzni a haját, majd cukorral megszórtuk és egy éjjelen át állni hagyta. Reggel nagy lábosba tette és felforralta, 20-30 percig erősen főzte, majd szépen üvegekbe tettük, szalicillel megszórtuk és lekötöttük - emlékezett vissza lánykorára. A paraszti származású Kovács Lászlóné Kordás Mária háztartásában sárgabarackból, szilvából és azokban az esztendőkben, amikor kevés gyümölcs termett, tökből is készítettek lekvárt az 1930-40-es években. A következő módon történt a lekvár főzés: mosás, aprítás és magozás után üstbe raktuk a gyümölcsöt, és lassú tűzön elkezdtük főzni. Állandóan keverni kellett, amíg a leve el nem főtt. Akkor volt jó, ha nem bugyogott, hanem szuszogott és megmutatta a fenekét az üst. Szilkékbe tettük régen, újabban befőttes üvegbe. Kemencébe raktuk, és ha megszáradt, megkeményedett a teteje, akkor már jó volt. Nem is kellett lekötni, így is elállt. A módos Dobos Veronika édesanyja is kemencében dunsztolta a lekvárokat az 1920-40-es években, ők is azt vallották, hogy mindenféle gyümölcsből lehet lekvárt készíteni. A legnagyobb befőzési munka az augusztus végére, szeptember elejére eső szilvalekvár készítése volt. Minden családban főztek, nagy mennyiségben. A Vízhányó családban az édesanyja az 1930^10-es években nagy katlanban (üstben, bográcsban) főzte a szilvát kint az udvaron. Leánya, Mária így emlékezett a nagy eseményre: Mi, gyerekek a magozás ban segítkeztünk. 20-25 literes bográcsba főzte, ez elég volt egy évre. Amelyikünk keverte, - mert folyamatosan, felválh'a kellett keverni - annak bekötötte édesanyám a kezét, mert ráfröcsögött a rotyogó lé, és megégette volna a bőrét. Nem tettünk bele semmit, még cukrot sem. A szilva jó édes