Bárth János szerk.: Cumania 25. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2010)

Bereznai Zsuzsanna - Mészáros Márta: Kiskunfélegyháza népi táplálkozáskultúrája (XIX-XXI. század)

Kiskunfélegyháza népi táplálkozáskultiirája 203 a resztelt stanglit is ritkábban készítették, nem volt olyan kapós. Szaloncukrot és cukorkát 4-5 félét is főztek ilyenkor. A selyemcukor készítése volt a legnehezebb munka. Hengerrel kinyújtották a főzött cukrot, mint a tésztát, erre rátették a tölteléket, a cukros, diós, lekváros keveréket, majd a másik cukorrésszel beborították, felszeletelték, beforgatták rizsporba, megszórták porcukorral, és bedobozolták. A szaloncukorhoz erős fondant készítettek, és utána ízesítették csokoládéval, dióval és még többféle ízzel. A forró cukrot beleöntötték egy tölcsérbe, amelyből kiadagolták a kiszórt gipszformákba. Ha kihűlt, ki lehetett venni a formából. Csokoládéba mártott szaloncukor ebben az időszakban még nem volt. A cukrászműhelybe csomagoló asszonyok segítettek ilyenkor. Karácsony előtt másfél héttel kezdtek hozzá az ünnepi árúk előkészítéséhez. Legelőször „leválogatták" a staniolpapírt, majd egyenként csomagolták be a szaloncukrot. Hajnal Imre visszaemlékezése szerint az 1940-es évek végén 150 kilogramm szaloncukrot is készítettek Szamtári cukrász műhelyében karácsonyra. Szatmári Lajos Jókai utcai házában volt a cukrászmühely, ott készítette a segéd és az inas a süteményeket az 1930-40-es években nap mint nap, amelyeket a városháza épületében lévő saját üzletében árult a család. Emellett házhoz is szállítottak, sok megrendelésük volt születésnapra és névnapra is. Az inas vitte el a házhoz a megrendelőnek a süteményt. Nagyon kedvelt édesség volt a parfé is, amely csak megrendelésre készült. A fagylaltot és a tejszínt 1:1 arányban kellett összeforgatni, majd ízesítve különböző formákba tették, s bejegelve lehűtötték. Amikor elkészült a parfé, a formát forró víz alá tették egy kis időre, majd kifordították a könnyű édességet egy tálra és tejszínhabbal díszítették. A megrendelt süteményeket, tortákat is üveg vagy fém tálcára tették, amelyet a vásárló később visszavitt a cukrászdába. Szatmári üzletében a piaci napokon is több sütemény fogyott, de Kiskunfélegyházán a Szent István templom búcsúja volt nagy ünnep augusztus 20-án, amikor sokan jöttek az üzletbe és megrendelték a süteményt. Szatmári cukrász nem települt ki soha süteményt árulni a piacra, a vásárba vagy a búcsúba, csak az üzletében lehetett vásárolni. Szatmári Lajos inasa, majd segédje, Hajnal Imre az 1940-es években sokvendéges nagy lakodalmakra nem emlékezett: az volt a szokás, hogy kijártak a segédek a tanyákra lakodalmakba, ott sütötték meg a süteményeket. A tortákat rendeltek csak az üzletben lakodalomra, de volt olyan is, hogy mindent kértek, aprósüteményt, tortát is. Nem volt divat és mód sem a nagy lakodalomra. Kértek tortát, parfés tortát, néha aprósüteményt és kész. A karácsonyi és a húsvéti megrendeléseket is házhoz szállították a cukrászok Félegyházán. Az ünnepek két napján is nyitva volt Szatmári Lajos üzlete, mint a többi cukrászé is, mert mindig volt vevő, bendös nagyságák mindig voltak, a kávéhoz kérték a süteményt. Az 1950-es években, amikor a vendéglátó vállalat megalakult, és összevonták az államosított cukrászműhelyeket, részben a régi receptura szerint dolgoztak a