Bárth János szerk.: Cumania 25. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2010)
Iványosi-Szabó Tibor: A mezővárosi autonómia formálódása Kecskeméten a XVI-XVII. században
A mezővárosi autonómia formálódása Kecskeméten... 17 kialakított viszonyaikat túlságosan is statikusnak mutatják, és több tekintetben félreértik. Az ezekkel kapcsolatos álláspontjukon a történettudomány több tekintetben is túllépett. 5 1 Az utóbbi évtizedekben a török hódítás egyes szakaszairól, az oszmán hatóság berendezkedéséről, a hódoltság mibenlétéről, az ott kialakult állapotokról és ezek csaknem folyamatos változásairól több forrásközlés és mélyreható elemzés készült. Ezek révén történelmünknek ezt a szakaszát ma már lényegesen tisztábban látjuk, és az újabb tények, adatok feltárása, közzététele minden bizonnyal tovább pontosíthatja a róla alkotott képet. Az mindenki előtt egyértelmű, hogy a török hódoltság két jól elkülöníthető szakaszra tagolódott, amit az ún. tizenöt-éves háború osztott ketté. Buda elfoglalása után rutinszerűen kezdtek hozzá az oszmán birodalom katonai és polgári irányítói, hogy az új szerzeményt betagolják a korábbiak mellé. Kétségtelen, hogy az első évtizedek munkái számottevő sikerrel jártak. Bár a hosszú háború során a hódoltság korábbi területe tovább nőtt, néhány újabb fontos vár - többek között Eger - török kézre került, valójában a hódoltságon belül is érezhetővé vált a birodalom erejének, hatalmának megroppanása. A békekötés után ebben a térségben merőben új viszonyok alakultak ki. A hódítók szinte az elfoglalt váraik foglyai lettek. Egyre több területen kénytelenek voltak visszavonulni, s mind több alkalommal szemet hunytak afölött, hogy a másik fél megszegi a bécsi békét. Bár a kölcsönös portyázások nem szüneteltek, eltűnt a korábbi erőfölény, a csaknem folyamatos terjeszkedés és a magabiztosság, megszűnt a behódolt területen a közigazgatással kapcsolatos további szervezőmunka. Valójában a hódoltság XVII. századi szakasza is két részre bontható, bár itt nincs jól rögzíthető határ. A század első fele viszonylag békésen telt, de az ötvenes évektől szinte állandósult a háborús állapot. A hódoltság területén közbiztonság mélypontra süllyedt, és eközben a magyar nemesség politikai és közigazgatási szervei mind biztosabb támpontokat építettek ki a törökök térfelén. Több mint figyelemre méltó, hogy a magyar uralkodó osztály, a nemesség a XVI. században elszenvedett katonai-politikai katasztrófák - 1521: Nándorfehérvár elvesztése, 1526. Mohács és 1541: Buda török kézre kerülése - ellenére jogot formált az elvesztett területekre, az oszmán hatalmat mindvégig jogtalan betolakodónak tekintette, és a leghátrányosabb békekötések alkalmával sem mondott le bevett várairól, hódolt megyéiről és a török katonák kezére került birtokairól. „A magyar és az erdélyi fél minden alkalommal nyomatékosan hangsúlyozta a törökkel folytatott tárgyalásokon, hogy semmiképpen sem lehet azonosnak felfogni a magyarok török várak mögötti adóztatását a töröknek a magyar várak mögötti terjeszkedésével, mert nekik gyökeres jogaik vannak, míg a török jogtalan betolakodó, bitorló." 3* 1636-ban Szalánczy István, az erdélyi fejedelem követe hangsúlyozta a bu5 1 Ezt támasztják alá MAKKAI László 1958. HEGYI Klára 1976. SZAKÁLY Ferenc 1981. megállapításai is. Bethlen Gábor is azt emelte ki 1620-ban követi utasításában, hogy „az jobbágyságnak prosperitása miénk országostul, ö nekik behódolt csak." SZAKÁLY Ferenc 1981. 26-27.'
