Bárth János szerk.: Cumania 25. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2010)
Iványosi-Szabó Tibor: A mezővárosi autonómia formálódása Kecskeméten a XVI-XVII. században
A mezővárosi autonómia formálódása Kecskeméten... 129 dag cívist is 10,8, illetve 19,8%-ban választottak e feladatok ellátásra. Tehát a mezőváros magisztrátusának ezeken az ugyancsak fontos posztjain a társadalom nagyobb része osztozott. Az elemzett közel fél évszázadban a város gazdáinak, családjainak közel harmada adott egy-egy személyt ezekbe a tisztségekbe. Ha hozzájuk vesszük az ezek többszörösét kitevő tizedeseket, akik a különféle szolgáltatások biztosítása során és a fegyveres védelemben éveken át aktív részt vállaltak, látható, hogy a mezőváros zaklatott fejlődése ellenére meg tudta őrizni széles társadalmi bázisát. 48 8 Minden bizonnyal ez eredményezte, hogy a gyakran visszatérő kritikus, olykor pedig egyenesen katasztrofális állapotok között sem történt a városon belül zendülés, tömeges rendbontás. Ennek fontosságát még fokozta az a tény, hogy a későbbi évszázadokban minden jelentősebb településen megszervezett fegyveres apparátus fenntartását a török hatalom nem engedélyezte. Nem árt hangsúlyozni, hogy ez az állapot olyan körülmények között állandósult, hogy a mezőváros kellő anyagi alap híján választott tisztségviselőinek és az esküdteknek munkájukért díjazást nem adott, az évenként változó tisztségviselők a közrend fenntartásában különleges rutint nem tudott szerezni. Egy szerényebb jövedelmű polgár érthetően nehezebben függetleníthette magát a rendszeres termelőmunkától, kereskedelemtől. Tekintettel arra, hogy ebben a mezővárosban az árutermelés és a pénzgazdálkodás bővülésének hatására a közéletbe bevont társadalmi csoportok mérete számottevően szükült, nem megalapozatlan annak feltételezése, hogy a középkorban a hatalom közvetlen irányításából még szélesebb csoportok kértek és kaptak részt. Kecskemét és a hódoltsági mezővárosok egyik legszembetűnőbb jellemző vonásaként a nagyfokú társadalmi nyitottságot kell kiemelnünk. A két évszázad során nem tapasztalunk sem a vagyoni, sem a társadalmi csoportok között érdemi elkülönülést. A családok tucatjai az évtizedek során jelentős emelkedést, mások számottevő süllyedést éltek meg. A hetvenes évek elején három cívis vásárolt maga számára armálist Wesselényi Pál kuruc tábornoktól, de több mint tucatnyi hasonló vagyonú gazda volt, akik nem látták célszerűnek vagyonuk egy részét erre áldozni. A mezővárosi társadalom nyitottsága még kézzel foghatóbb volt az úgynevezett ,jövevényekkel" szemben. Külön tanulmányt érdemelne annak bemutatása, milyen sok alkalommal nyújtott menedéket a város közeli és távoli vidékek menekültjeinek a két évszázad során. Ebben lehetne érzékeltetni, milyen erőteljes fluktuáció ment végbe a város lakosságán belül. Ez idő alatt sok száz család számára vált a város ténylegesen azilummá. Még a békésnek mondható évtizedekben is Tolnából és Baranyából százával menekültek ide családok. A város lakossága és magisztrátusa annak ellenére befogadta a tömeges menekülteket, hogy a török közigazgatás több esetben is számottevő pénzbüntetést szabott ki ezért a városra. Az itt letelepedő Jövevények" nemcsak olcsó munkaerőt jelentettek, hanem az esetek J!ll i E feldolgozás kereteibe nem illeszthető be annak vizsgálata, hogy a királyi mezővárosokban és a nagyobb mezővárosokon belül az egyes társadalmi-vagyoni csoportok hogyan viszonyultak a helyi hatalom gyakorlásához.
