Bárth János szerk.: Cumania 24. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2009)
Schön Mária: A hajósi sváb gyermeknyelv
416 Schön Mária kaia (tejesköcsögdöntés), Wolfspiel (farkasjáték), Strickjucka (kötélugrás) stb. Kétkét lány összakasztott lábakkal, fejük a két végen, a lejtőkön gurult le (Walzafahra - hengerelés, igei alakja: Walza fahra). 1 5 Az esti szürkületben közvetlenül a hazamenetel előtt az utolsó játék a Nachtaletscht u 5 volt. Egy mondóka mondása közben kölcsönösen rávertek egymásra, vagy gyors iramban elszaladtak a ráverés elől. El kell mondani, hogy régen a labda közel sem játszott akkora szerepet a gyermekek életében, mint manapság. Nem volt boltban vásárolható, így az édesanyák rongylabdát (Bauballa van die Lampa) készítettek, amit a gyerekek ma is szeretnek, habár nem pattan, de dobálni ugyanúgy lehet vele. A tömör labda (Eslstuei - szó szerint: szamárkő) fiúknak való. Fiújátékok a következők: Bruckajucka (bakugrás - Érdekes színfolt lehetett, amikor a felnőtt fonókban az asszonyok szoknyáikat lábuk közé kapva ugrottak újév tájt vagy farsangkor, amikor többnapos volt a mulatság.), Gealtschuckala vagy Kreuzschuckala (pénzezés), Stueila (kavicsjáték), Ländla (?), Amsischla (?), Wicka vaschoba (?), Grabajucka (árokugrás). Reggel golyójátékot (Klickrspiel') játszva, klikkerezve (klickra) mentek iskolába, zsebükben a különböző méretű és értékű golyókkal: a legkisebb az agyagból égetett Tschessile, aztán az Aschkrott (?, a szó második tagja békát jelent), porcelánból a Buarzl / Buarzala (?), a csontszínü és nem törő, jól pattanó Nakair vagy Nakairklickr (szó szerint: ledobó vagy ledobó golyó), mint a neve mutatja kőből volt a Stueiklickr, üvegből a ringló nagyságú gläsana Bamma (a Bamma talán gömböcnek fordítható). Ha az utolsó dobó a mutató és középső ujj körmeivel elérte valamelyik golyót, a kissé zagyva Hebrs Ndgl! (megfogta a köröm?) felkiáltással zsebre vágta a másik golyóját. Délutánonként órákon át hajtották a kocsikerekekről lekerült öreg ráfokat (Raeiffahra). Néha egy u-alakúra hajlított ráfdarabban vezették a ráfot, az így keletkező zajról ennek a játéknak a neve: Rätschr fahra. Ha ketten jöttek össze, akkor már tudtak lovacskázni (Hutschi / Hutschala fahra). Télen nagy örömöt jelentett nekik a jég, ahol csúszkáltak (schlaifa) cipővel vagy sokszor klumpával, hogy a verést a talpkoptatásért elkerüljék, nagy köröket a jégbe karcolva (Aisibah macha - vasutat csinálni, de mondták érthetetlen szóval is félig magyarul, félig svábul: kézi-Bah macha), hintáztak a jégen (buga), náddal vagy csak lehajolva hólyagokat fújtak a jég alá ( Wassrblatra macha), és mutatták, hogy merre megy a Gaeischt (szellem). A korcsolyát nem ismerték a hajósi legénykék, a szánkózás (Schlittafahra) örömében viszont részesültek. Nyáron fecskéket ( Schwälmla) vagy papírhajókat hajtogattak (Schiffla macha) és hajókáztak (Schiff fahra) velük a lavórban vagy a patakban, vagy a víz felszínén kavicsokat, göröngyöket ugráltattak (Stuei / Scholia kitscha), vagy esetleg sárkányt (Drachawedl - szó szerint: sárkányfarok) röptettek. Kedvenc harcias játékuk a parittya (Gammipuska - a gumi+puska szóból) és a hozzá hasonló 1 5 Talán maradványa egy régi tavaszi termékenységvarázsló szokásnak, amikor a földön hengergőztek, hogy jó termés legyen. 1 6 SCHŐN Mária 2006. 123.
