Bárth János szerk.: Cumania 24. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2009)

Bárth Dániel: Az alpári bérmálási jegyzékek történeti-néprajzi tanulságai

Az apári bérmálási jegyzékek történeti-néprajzi tanulságai 181 lására részben egyéb forrástípusok (szertartáskönyvek, bérmálási utasítások, naplók, levelek, plébániai háztörténetek stb.), részben az emberi emlékezetre alapozó, szóbeli, néprajzi gyűjtések szükségeltetnek. Utóbbi lehetőség persze leginkább csak a XX. század vonatkozásában kecsegtet új adatokkal.

4

1 A korábbi évszázadokkal kapcsolatban további lokális forrásfeltárásokra lenne szükség, amelyek az egyházmegyei levéltárak szerencsés adottságú forráscsoportjaival kiegészülve a bérmálkozás új, „alulnézeti" történetének megírását tennék lehetővé. Mindazonáltal úgy vélem, hogy a bérmálási jegyzékek, anyakönyvek történeti néprajzi kiaknázásának vannak perspektívái. Az ilyenkor természetes módon adódó helytörténeti forrásértéken túl a jegyzékek rovatai bizonyos hosszú távú folyamatok érzékeltetésére egyedülálló módon alkalmasak. A források hosszú időtartamú, több mint két évszázados keretben történő vizsgálata többek között arra figyelmeztet, hogy bizonyos trendek, lassú alakulások egyrészt később indultak meg, mint az korábban sejthető volt, illetve akkor is általában több váratlan, ellentétes irányú „zökkenővel" jártak együtt. A bérmálkozás történetének vonatkozásában alapvető kérdésnek számít, hogy a szóban forgó szentség felvétele mikortól és milyen mértékben tekinthető átmeneti rítusnak.

4

2 A problematika kulcsát jelentő életkori adatsorok ilyen jellegű tanulságai mellett feltűnő volt, hogy hosszú távon a jegyzékek egyéb rovatainak trendjei is hasonló ívben, ugyanabba az irányba alakultak. Az alpári jegyzékek alapján kirajzolódott egy egyértelmű folyamat, amelynek keretében a bérmálkozás sokáig „sikertelen" átmeneti rítusa a XIX-XX. század folyamán fokozatosan „sikeressé" vált: életkortól független, tömeges, szentelmény-jellegű egyházi szertartásból serdülőkori, nagykorúsági, individuális vallási rítussá, valódi szentséggé alakult. E folyamat pontos leírására, számszerű alátámasztására minden valószínűség szerint kizárólag a fentiekben bemutatott forráscsoport alkalmas. 4

1 Itt jelzem, hogy a XX. század vonatozásában természetesen - szerencsés esetben - kiváló levéltári források is kiegészíthetik, esetleg kontrollálhatják a néprajzi gyűjtések adatait. Példaként említem azt a - váci egyházmegyei levéltár bérmálkozással kapcsolatos iratai között megtalált - dokumentumcsoportot, amely a tápiószelei gyermekek bérmálás utáni élménybeszámolóit, fogalmazásait tartalmazza 1945-ből. Az irányított kérdésekre adott válaszok - az ilyenkor elkerülhetetlen sematikusságon túl - több mint félszáz megbérmált gyermek konkrét beszámolóját jelentik többek között éppen a bérmaszülők és a bérmanév kiválasztásának szempontjairól, az ajándékokról és a szertartás utáni ünnepi étkezés körülményeiről. - VPL I. 1. Confirmatio. 2. doboz. 4

2 A fogalomhoz vö. Van Gennep 1909-ben írott, majd egy évszázad múltán végre magyarul is megjelent klasszikusát (GENNEP, Arnold Van 2007), amelynek hátterével és hazai recepciójával kapcsolatban most csak Voigt áttekintésére utalok: VOIGT Vilmos 2004. 147-153.