Bárth János szerk.: Cumania 24. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2009)
Bánkiné Molnár Erzsébet: Mindennapok történelme a Jászkun-kerületben
144 Bánkiné Molnár Erzsébet tett többletköltséget éppen azzal indokolta, hogy a leány szerencseváró, tehát szükséges díszesebb öltöztetése. 1 0 A leányok boldogulását a sikeres vagy kevésbé sikeres házasság biztosíthatta. Ha egy leánynak nem sikerült férjhez mennie, egész életében kiszolgáltatott lett az eltartásáról, szerény napi élelméről gondoskodó, őt befogadó rokonnak vagy a munkáltató gazdának. A megöregedett leány megtűrt személy volt, még akkor is, ha az apja némi vagyonrészt hagyott rá: egy kamrát a családi házban, néhány ruhadarabot a ládában, szőlőparcellát, kivételes esetekben kevés földet. A kiszolgáltatottságot fokozta, ha a megtűrt személynek valamilyen testi hibája volt. A XVIII. században a csökkent munkaképességű személyt, bármi okozta a hiányosságát, egyszerűen nyomoréknak nevezték. A kiházasítás A legszükségesebb, amit egy leánnyal adott a redemptus: az ágy és az ágybéli, a láda, és benne legalább egy öltözet hétköznapi és ünnepi ruha s az asszonyok által hordható mente. A mente a legköltségesebb ruhadarab volt, készülhetett drága bársonyból, rókaprémmel, ezüst vagy akár arany gombokkal, de készülhetett egyszerű posztóból is. A XVIII. században 20 Ft elég volt a legszükségesebbekre. A lányok a jászkun jog szerint földet nem örököltek, legföljebb kifizették őket. A kiházasítás viszont minden leányt megilletett. A végrendeletek visszatérő mondata, hogy az örökösök vagy közülük megnevezetten valaki köteles a hátrahagyott kiskorú leányt sorsához illő módon kiházasítani. Amikor Molnár István redemptus meghalt, hajadon leányának kiházasítására az örökösök az örökség megosztása előtt kihagytak az osztozkodásból 50 forintot. 11 Molnár Istvánnak három asszony és egy hajadon lánya maradt hátra. A hajadon szerencséjét nénjei azzal a nagyvonalú gesztussal segítették, hogy kiházasítására elkülönítettek 50 forintot a hagyatékból. A kiházasítási pénz megajánlásán túl a hajadon maradhatott a szülői házban. A leány a ház árába 80 forintot fizetett a testvéreinek, viszont a házbeli apróságokat megtarthatta. A ház átengedésénél jelentősebb engedmény volt, hogy az apa 250 forintos redimált földjéből a hajadon száz forint értékű területet használhatott. Testvérei csupán annyit kötöttek ki, hogy ha a leány majdan „mag nélkül halna meg" (gyermektelenül), a föld visszaszálljon rájuk vagy gyermekeikre. Ez a fajta nagyvonalúság a kivételek közé sorolható. Altalános az úgynevezett „sorsához illő" kiházasítás volt. Azt, hogy mi tartozott egy leány sorsához illő módba, a helyi szokás szabta meg. A házassággal kapcsolatos kiadások elszámolása az eseményt követően évtizedek múltán is beszédtéma maradt. A házastársak egyikének elhunyta után az 3 0 BKML Kf. lt. Missilisek 1777. okt. 5. „Már az Isten meg adta, hogy az leány szerencse várandó Tisztességes ruha szükség neki." 3 1 BKML Szabadszállás, Gyámi iratok 1776. No. 109.
