Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)

Gaál Károly: Adatok a kiskunsági paraszti tógazdálkodás alakulásához

272 Gaál Károly nagyon vizes esztendőben a felesleges vizet a közelben lévő belvízlevezető csatornába eresztették. A medret aratógereblyével tisztították. A gazda ugyan meghalasította vizét, de annak hasznát a kezeléssel együtt bérbe adta. Bérlője a Keserű-tó halásza lett, aki évi 200 forintot fizet, és a gazda konyhájára ingyen ad halat. Tavunk mintegy 1400 négyszögöl. Mivel ásott tó, és megfelelő mélységű, vizét tisztán tartják, a halásznak elég hasznot nyújt. A Kiskunfélegyházához tartozó Külsőgalambos pusztán nagy meglepetés volt, hogy itt, ahol egyetlen tó sincs, dróthálóból és vesszőből készült tapogatókat fedeztünk fel. Ebbeli kérdésre az volt a válasz, hogy ezeket, ha a víz engedi, használják. Ez a „víz" a vasúti töltés mellett van, ahol az útkaparók egy mintegy 30 ölnyi darabon a földet árokszerűen kiásták. Esős esztendőkben ebben kötésig érő víz marad meg, amibe vagy a piacról, vagy pedig a Tiszáról élő halat hoznak. Egy nyáron berakják őket, és a következőben szedik ki a tapogatóval. Ez nagyon jó, mert akkor nem kell az ide-oda cikkázó hal után ugrálni „Az emberfia meglátja, aztán zsupp, rányomja." Ez az időszakos vizesárok magántulajdon, mint vízállás nincsen nyilvántartva. Három szomszéd állt össze, és közösen adják a betelepítés összegét. A fogást is három részre osztják. Ez nem nagy, de 1935 óta minden évben sikerült a halakat a másik évre átvészeltetni. 1935-ben három kiló halat raktak a vízbe, ennek ára 2.10 pengő volt. Két év után a hal hét kilóra növekedett. Ezeknek a tanyasiaknak semmiféle közük sincsen a halászokhoz. Tapogatójukat „lenézték" a halászoktól, s kosarat fonni mindenki tud. A dróthálóból készült azért jobb, mert ezt nyáron a kotlóstyúkra borítják. Az anya alatta marad, csirkéi pedig szabadok. Ha jön a vércse, a csirkék ebbe menekülnek. A jakabszállási kis haltartó Egy széltől kifújt mélyedésből lett kialakítva. Kora tavaszkor itt mindig megállt a víz. Igencsak fel volt túrva, mert évtizedek óta agyagbányának használták azt a kék agyagot, ami a homokréteg alatt meghúzódott. Ez a gödör még nyáron is igen nedves volt, amiről azt mondták, hogy itt egy pusztakút volt, amelyet a külterjes állattenyésztés korában a legnagyobb szárazság idején is felkerestek. A föld tulajdonosa azt gondolta, ha ez igaz, akkor a 30*40 méteres agyagbányából egy halastavast tudna kiépíteni. A babákat lehordatta, a medret egyenletesen kiásatta, és az így nyert mintegy másfélméteres vízbe egy vödör pontyot hozott a Tiszáról. A kis tó már az első évben benépesedett, béka, teknősbéka, vízisikló, vizirovarok találtak itt otthont, de a nyár közepe felé kezdtek a halak pusztulni. A víz felfordult. Vályogvető cigányokat fogadott fel a gazda és a tó közepén annak szélességében egy mintegy másfél méter széles és ugyanilyen mély árkot ásatott. Szerencséjére ez az árok átvágta a hajdani pusztakutat. A halállomány szaporodni kezdett, és a hajdani kút vize még a legnagyobb szárazság idején is lehűtötte a tó hőmérsékletét. A halak az árokba