Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)

Gaál Károly: Adatok a kiskunsági paraszti tógazdálkodás alakulásához

270 Gaál Károly 1945 után ezt annyiban módosították, hogy a bérlő felesbe kapta a vizet. Kikötötték, hogy a bérlő mielőtt halászna, köteles a városi gazdasági hivatalt értesíteni, és a kifogott halmennyiséget egy tisztviselő ellenőrzése mellett osztják fel. A bérlő halász részét is a város értékesíti, és az hal helyett annak az árát kapja meg. Most, 1949-ben megszüntette a város a feles bérletet, és azt tervezte, hogy az eddigi kezelés helyett egy halgazdaságot építtetnek ki. Ennek keretében a nádmentes szabad víz medrét kimélyítik, és egy másik ártézikutat furatnak, továbbá új telelőket és ívómedencéket készítenek. Ez tette volna lehetővé, hogy nagyobb hasznot érjenek el. A terv megvalósításának gondolatát a tóval együtt 1950-ben a Nád- és Halgazdaság Nemzeti Vállalat vette át. A Tarjányi vízállás Gátéron A falutól mintegy másfél kilométer távolságban, Tarjányi nevű gazda birtokában van. Széltől kifújt mélyedés, amelyben a téli csapadék megáll, és ha nem túl forró a nyár, nem szárad ki. A vízfelület mintegy 3 holdat tesz ki, minden oldalról szántóföldek vannak. A sík vízben annyi nád terem, hogy a gazdaság szükségletét fedezi. 1920-as évekig csak annyi haszon volt a hivatalosan használhatatlan területnek nyilvánított vízből, hogy a gazdaság kacsái és libái békázni tudtak benne. 1927-ben a tulajdonos birtokát egy Széli Mátyás nevű föld nélküli férfinak adta felesbe. Széli idegenből került ide, azaz nem gátéri születésű. A bérlet első évében halat hozott a Péteri tóról, és két év múlva rendszeresen kezdett halászni. Sok szerencséje nem volt, mert az évek folyamán a tó többször is kiszáradt. A károsodás ellenére újra és újra meghalásította vizét. Halat ekkor is csak a Péteri-tóról hozott, mert véleménye szerint ezek a halak jobban bírják ezt az időjárást, mint a folyamiak. Néhány vizes esztendő hasznot hozott, és halastó építésére szánta el magát. A tulajdonossal közösen ártézikutat fúratott és ennek vizét a tóba vezette. Ez 1937-re készült el, és azóta a tó soha sem száradt ki. A mederben semmit sem változtatott. A halállomány védelmére télen rendszeresen léket vágott a jégen, hogy „halai levegőt kapjanak". A következő években kezdte el a vizét ápolni. A medret tisztogatta, egy aratógereblyével kihúzta a hínárt. Ezt alacsonyabb vízállásnál emberi erővel, magasabb vízállásnál pedig lóval húzták. Az állomány felfrissítése érdekében két-három évenként 8-10 kiló halat hozott a Péteri-tóról. A tó nem tartozik a bérlethez, a tulajdonos beleegyezésével lett meghalasítva, és használatért a konyháját Széli látta el hallal. A fogását Gátéren és Félegyházán adta el. A Sándorfalvárói idekerült Széli Mátyás katonáskodása idején hosszabb ideig a Tisza mellett volt szolgálatban, és szabad idejét mindig a halászoknál töltötte el. Annyira megkedvelte a halászéletet, hogy leszerelése után maga is be akart állni