Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)
Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája
A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája 213 jött a tetejére, és a folyadékot szépen le lehetett önteni róla. Téglából egy hosszúkás formát készítettek, amibe egy jól áteresztő rongyot helyeztek. Abba a szappant beleöntötték - másnapra egy kissé megdermedt, majd madzaggal feldarabolták. Ha nagyon keményre sikerült, akkor fürésszel darabolták fel. Ez volt a szappankészítés hagyományos módja. Akinek nem volt pénze szappanfőző szódára, a XX. század első felében is ezt a technikát alkalmazta. Az 1960-as évektől már egyre kevesebben főztek szappant. A régi összegyűjtött zsiradékot elvitték a szövetkezeti boltba, ott becserélték - mosóport adtak helyette. Sárból készült beépített üst (Kesslhaus) volt a háznál, ott főzték a szappant kívül a gangon. A szappanfőzést az édesanyám csinálta, a cselédlány segített. Azt csak keverni kellett, mikor a szóda bele volt öntve. Mindig jött egy asszony, aki hozott szódát. О csak árulta a szódát, ami megette a töpörtyűt - emlékezett Mendier Jánosné Fuszenecker Teréz. A nyári-őszi időszakban rendszeresen sor került a folyamatosan érő zöldségek és gyümölcsök tartósítására, a befőzésre (Eikocha) és savanyításra (Eisäura). Mayer Antalné Beck Julianna családjában az 1940-es években készítettek lekvárt szilvából, almából, körtéből, meggyből, az eperfa terméséből, alma-körtelekvárt összevegyítve, mustlekvárt tökkel, birsalmalekvárt, a határban összegyűjtött csipkéből és bodzából is készült lekvár, a nagymama pedig vegyes lekvárt is készített, melybe sokféle gyümölcsöt beletett. A fán termő eperből inkább pálinkát főztek. A paradicsomfőzés sem maradhatott el. Sokféle savanyúságot is eltettek a következő esztendőre: a dézsában készült savanyúpaprikát magában és zöld paradicsommal, az érett görögdinnyét paprikával együtt, valamint külön káposztát, dinynyét, céklát és uborkát. A savanyításhoz szükséges ecetet néha maguk is elkészítették, borecetet (Weiesse) csináltak Hajóson a háziasszonyok. Száraztészta-készítés nem volt szokásban, a tésztákat frissen gyúrták a főzéskor. A disznóvágás (Schlachta) fontos esemény volt a család életében, melynek termékeit ekkor tartósították a következő esztendőre. Hajóson egyféle kolbászhúst csináltak, melyet vékonybélbe (denni Däarm), végbélbe (Mastdarm), kacsabegybe (Entaschland), libabegybe (Gausschland), hájhártyába (Schmearhäutle), húgyhólyagba (Blatr) töltötték. A vastag belekbe (dicki Däarm) töltött szalámi kolbászokat aratáskor, szüretkor fogyasztották. A hurkaféléket vastag belekbe töltötték. Legkedveltebb a rizses véres hurka (Bluatwuscht) volt, melyet hajósi specialitásnak tartanak. De készítettek májas hurkát (Leabrwuscht) is. A legvastagabb bélbe töltött véres hurka a Blanza. A disznó gyomrát kétféleképpen töltötték meg. Vagy fejhússal, bőrökkel és májjal - ez volt a Saumaga, vagy fejhússal, bőrökkel, sovány húsokkal, de máj nélkül - ez volt a Schwartl vagy svártli. Hajóson a gazdasszony nagyon fontosnak tartotta, hogy a disznóvágásból szép vastag szalonna (Speack) és sok zsír (Schmalz) legyen. Arra törekedtek, hogy a családnak meglegyen az évi négy-öt tábla szalonnája. A füstölt sonkát (greichta Schanka) eltették húsvétra. 117 117 BEREZNAI Zsuzsanna 2001. 209-270.
