Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)
Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája
A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája 193 Hajóson volt erős bor (starka Wei) és gyönge bor (Wassrwei, schwacha / laichta Wei), azaz 'vizes bor'. Télen az erős bort itták, nyáron pedig a gyöngét - de ez utóbbit az emberek csak maguknak, saját fogyasztásra készítették. Nyáron sok folyadékra van szüksége az embereknek, a kaszáláskor, az aratáskor - ilyenkor gyönge borokat ittak. Az erős bor kétszeri préselés után készült. De a Wassrwei esetén a szőlő csak egyszer lett lepréselve, majd a törkölyre vizet öntöttek. Másodszor akkor préselték, amikor már forrt rajta a hozzáadott víz. Hajóson a XX. század első felében szódavíz csak a kocsmában volt kapható amivel az erős borokat hígítani lehetett volna -, ezért az emberek gyakran itták a gyönge Wassrweit. Mendier István módos gazda így vélekedett erről: Mi nem csináltunk soha Wassrweit. De néha a módosak is csináltak, ha spórolni akartak. De az én apám nem... Munkák az állatok körül 107 A hajósi szegényparaszt család gazdaságában általában volt egy tehén, egy ló, egy birka, egy disznó és ötven-hatvan baromfi (Kuah, Roß, Schaf, Sau and a Gfliegl). A kicsit tehetősebbeknek már volt egy tehene, két lova, egy birkája, két disznaja és két ökre. A nagyparaszt gazdaságában már hat ló, négy ökör, kilenc-tíz tehén, egy bika, egy birka, hat-nyolc disznó és kétszáz baromfi volt. De volt olyan szegény gazda is, akinek csak ökre volt, azzal végzett minden munkát. S volt olyan nagygazda is, aki a lovak mellé csak biztonságnak tartott ökröt, ha nagyon kell, legyen - különben kicsapta a legelőre. Kecskét Hajóson nem tartottak. A hagyományos gazdálkodás idején a legeltetés kettős rendszere voltjellemző Hajóson is. A falu közvetlen határában a naponta kijáró és hazajáró állatok legelői helyezkedtek el. Az egyikre jártak a fejős tehenek. A bikák a falu szélén két különböző helyen, a bikakarámban (Wickaeifang/Wickaakó) voltak. A disznócsürhét (Sauhalt) ugyancsak kihajtották naponta, de konda, azaz kinn háló disznók nem voltak. A csikókat is kicsapták egész évre a mezőre, a legelőre, éjjel is ott maradtak, ez volt a Roßhalt m A lovakra azonban szükség volt a gazdasági munkákhoz. De ez csak az I. világháború előtti időkre voltjellemző, később már nem volt ménese a falunak. Ez kinn a Roßensl ('Ló-sziget') területén volt. A falu fogadott pásztorai hajtották ki hajnalonként, és hajtották haza esténként az állatokat. A tenyésztést szolgáló szarvasmarha-csordát (Kiahhalt) tavasszal kihajtották a falutól távolabb eső legelőre. Tavasszal, ha kedvező volt az időjárás, Szent György napján hajották ki a jószágot, ellenkező esetben akár május elsejéig is várhattak A császártöltési svábok állatartásáról lásd: ARNOLD Erzsébet - KNIPL István 2003. 47-49. A Roßhalt szót nem tudjuk egy szóval magyarra fordítani: 'együtt lévő számos ló'.
