Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)

Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája

180 Bereznai Zsuzsanna - Schön Mária Akkor előbb úgy volt, hogy a kukorica az eke után lett elvetve kézzel, sarokkal. Először ment az eke, az eke után haladva minden harmadik borozda oldalába szórták a szemeket - erős talajon két lépésenként (em guata Grand all zwie Schritt en Stock gmacht), de a gyöngébb talajon három lépésenként (em schwacha Boda/em Sand all drai Schritt). Minden harmadik barázdára esett egy kukoricasor. (Uf áll drai Fura ischt en Kukrutzaraeiha kamma.) Az asszony és a gyerekek vetették. Négyen csináltuk. Apa szántott, s mink meg elraktuk. De az ekét nem érte utol az ember. Akik vetettek egy sort, azok mindig egymás elé mentek. Aki hátul végez, az előre megy. A saroknak a nyomát lehetett látni - ott már benn volt a mag. Utána hármat léptünk és vetettünk. Iparkodni köllött a vetéssel, mire az eke körüljárta, akkorra el köllött vetni. És akkor addig nem volt pihenés, míg kettőt fordult az eke. Es a harmadik ekefogásnál, ott lett megint egy kukoricasor. Azért bonyolult volt ám azelőtt a munka... Amikor a kukorica kikelt, négy-öt nap múlva az emberek babot - mint köztes növényt - vetettek a kukorica közé, de csak annyit, amennyi a családnak kellett, piacozó családoknak esetleg eladásra is. Előfordult az is, hogy a kukoricával egy időben vetették a babot: egy fészek kukorica és egy fészek bab váltakozott. Ebben az esetben az egyik ember a babot vetette, a másik pedig a kukoricát. Amikor már kihajtott a növény, ki kellett egyelni, csak két szárat lehetett meghagyni egy tövön. A vadhajtásokat, afattyakat (Gaiz) is le kellett törni. Az első kapálást akkor kellett elvégezni, amikor még csak húsz centiméter magasra nőtt meg a kukorica, majd ezután még kétszer bekapálták. A kukorica betakarítására általában szeptemberben került sor, még a szüret előtt. A XX. század közepéig a hajósiak a borítólevéllel együtt törték le a csöveket, majd otthon történt esténként a kukoricahántás. Ha valakinek nem volt fogatja (Gfähr), hogy azzal hazavigye a kukoricát, akkor valakit megkért rá, hogy végezze el a munkát - majd visszasegítették. Az utóbbi évtizedekben már úgy történik a kukoricatörés, hogy a héjából kifejtik a termést, mert manapság már senki nem akar ilyesmivel foglalkozni otthon. A kukoricatörés (Kukrutzabrocka) után a szárakat levágták (Stengl haua), öszsze lett kötözve, össze lett rakva, és haza lett szállítva a jószágnak. A levelét a tehenek szeretik, a szárízikkelpedig tüzeltek- emlékezett Mayer Antal. A XX. század első felében a hajósi parasztok csak családi szükségletre termeltek burgonyát. De nemcsak a szántóföldön termelték, hanem az ártéri kertekben, a Gutákban és a Bettlákon is. Annak ellenére, hogy a burgonya főleg a laza, homokos talajon terem a legjobban. De a szegények kénytelenek voltak minden lehetőséget kihasználni, ha nem volt krumliföldjük a szántóföldeken. A krumpli nem volt olyan nagy dolog Hajóson, mert általában csak annyi krumplit termeltünk, amennyi kellett a családnak, azt viszont biztonságos, bő menynyiségben - emlékezett a nagygazda Mendier István, akiknek volt elég szántójuk a burgonya számára.