Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)

Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája

170 Bereznai Zsuzsanna - Schön Mária Mi a harmincas évekbe' azt gondoltuk, hogy a hajósi földeken nem lehet lucernát termelni, de a téeszekben már 100 hektáros lucernatáblák voltak - emlékezett Mendier István. A hajósi parasztgazdák nem tartották ideális művelési módnak azt, hogy legtöbben éveken keresztül ugyanazt termelték az adott földterületen - de a népesség számához képest kevés volt a művelhető földterület, így másra nem volt lehetőség. Legfeljebb a búza és a kukorica, valamint a kukorica és a rozs termőterületét váltogatták. Ha nagyon tarackos volt a föld, akkor azt gabonával ki lehetett irtani egy év alatt. Általában rozzsal. De ha nagyon sok volt a tarack, akkor három egymást követő évben búzát vetettek oda - s a népi tapasztalat szerint sikerült kipusztítani azt a gazt, mely a legjobban kivette a föld erejét. A Kwecka a perje, a fásabb tarack a Spitzwuza. A föld minőségét trágyázással is javították. De a XX. század első felében a szegényparaszt ritkán trágyázott. Mert kevés volt a jószág a gazdaságban: egy-egy családnál többnyire egy-két tehén, jó esetben két ló - ezekkel csak egy hold földet lehetett megtrágyázni, többet nem. A szegények a szőlőt sem trágyázták, oda csak száríziktt vittek. Az istállótrágyát - ló- és tehéntrágya keverve - a kukoricaföldre és a búzára vitték. A lótrágyát tisztán nem alkalmazták, mert az erős (scharpf) volt, csak egyéb trágyával keverve használták. Egy gazdaság udvarán csak egyféle trágyadomb volt, odahordták a disznótrágyát és a csibetrágyát (Sauamischt and Hennamischt) is. Akinek nem volt annyi trágyája, hogy egyszerre megtrágyázza a földjét, az sorra vette: az egyik évben az egyik holdat, a rá következő esztendőben a másik holdat trágyázta. Nem volt szokás trágyát vásárolni. Akinek nem volt annyi állata a gazdaságban, hogy elegendő trágyája legyen, annak pénze sem volt. A hajósi szegényparasztok többségének általában csak annyi pénzük volt, amennyit a bor eladásajövedelmezett. Műtrágyát (Kanschtmischt) először a termelőszövetkezet alkalmazott az 1960as években. A XX. század közepéig a hajósiak a búzát mindig ősszel vetették (Hiarbschtfrucht/Hiarbschtwaeiza), addig ismeretlen volt a tavaszi búza. Tavasszal a tavaszi árpát és a zabot (Fruhjahrgeaschta and Habr) vetették hagyományosan. Akkoriban az volt a szokás, hogy a parasztember fölrakta az ekét (Pfluag), de fölrakta a boronát (Ekta) is a kocsira. Ez azt jelentette, hogy nem hagyta a szántást, hogy kiszáradjon, mint ma, hanem napközben átfogta az állatokat az ekéből a borona elé, és mindjárt elboronálta a földet. Sőt, még az is előfordult, hogy elvitte magával a hengert (Walza) - elfért a kocsin. Be lett fogasolva, le lett hengerelve fahengerrel. Es utána rögtön elkezdték a vetést (Abaua) - emlékezett Mendier István. Munkák a gabonaföldeken. A gazdának a szántás (Ackra) megkezdésének a legkedvezőbb időpontját is jól kellett megválasztania. Ha nagyon esős volt az idő-