Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)

Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája

168 Bereznai Zsuzsanna - Schön Mária így beszélt erről Krastek András: Egyszer a vízbe ' köllött aratni a gabonát a sógorommal. Fent a Sandbergen volt a föld, halak is voltak a vízbe '. Térdig érő víz volt ott akkor, amikor arattunk mégis learattunk! Fateknőbe ' mentünk ki, két méter hosszú teknőbe '. A vízbe ' learattunk. A vízbe betoltunk egy könnyű deszkalapot, arra tettük rá a búzát, és kivittük a magosba. De a búza azért fölül száraz volt. Gazdálkodás az ármentes területeken Szántóföldi művelés A XX. század első felében a szántóföldeken a gabonaféléken - búza (Frucht), rozs (Rocka), árpa (Geaschta), zab (Habr) - kívül elsősorban kapásnövényeket kukoricát (Kukrutza), burgonyát (Krampiara) - termeltek. A dohánytermelés (Tuback) Hajóson nem volt számottevő, elsősorban az érseki uradalomban termelték. A napraforgót sem vetették összefüggő táblákban, csak a szántóföld legvégén vagy a földet keretezve vetettek egy-egy sort. Összefüggő, különálló közös kenderföldje (Hampfland) ekkor már nem volt a falunak. A módos parasztok a kendert a szántóföldön termelték, a szegényeknek azonban csak a ház melletti konyhakert végében volt egy kis kenderük. Görögdinnyét (Wassrmilauna) is csak az termelt a szántóföldön, akinek volt elegendő földje a fontosabb termények számára. Másodvetésként csak nagyon jó minőségű földön volt érdemes termelni. Csalamádéval (Tschalamade) vagy krumplival (Krampiara) kísérleteztek leggyakrabban - de a krumpli nem mindig érett be, akkor zölden kellett kiszedni. Aratás után a jó földeken egyesek őszi káposztát (Hiarbschtkraut) ültettek, mert azt sokáig kinn lehetett hagyni, annak nem ártott a fagy. Köztes növény volt a kukoricában a bab, a marhatök és a főzni való tök (Bauna, Viehkiarbsa and Hockrlakiarbsa). A kukoricaföld szélére marharépát, cirkot vagy napraforgót (Ruaba, Zirock odr Sannabluama) vetettek, mert ezek nem nyúltak át a szomszéd földjére. A nagy- és középparaszt gazdáknak az 1940-es évektől volt lucernával és lóherével (Klee) bevetett földjük is. Aki megtehette, az nem csak a kaszálón termett szénával etette a jószágot, hanem lóherével és lucernával is. Ettől az időtől ezeket a változó helyre vetett növényeket tudatosan is alkalmazták a föld termőerejének javítására. Hajóson a XX. század első felében, az 193l-es tagosítás (Hottrkamissiara) előtt a nagy- és középparaszt gazdálkodók háromnyomásos gazdálkodást folytattak. A háromnyomásos rendszer esetén a határt három részre osztották: az elsőbe őszi, a másodikba tavaszi gabonát vagy kukoricát vetettek, s a harmadikat ugaron hagyták (haud brah liega lau).