Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)

Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája

158 Bereznai Zsuzsanna - Schön Mária Behajtani itt nem lehetett, csak gyalog átgázolni a vizén. A Gätamarascht a Kanálison túl már nem ment, ott a kerteknek már Steaggäta (Stégkertek) volt a nevük, mert a stégen, a fahídon túl feküdtek. Ez a híd ma is megvan. Ott volt a Steagbranna (Stégkút), ott is kiskertjük volt az embereknek, ahol mindent termeltek. A Steaggäta végül is a Krautgáta és a Hampfgäta. Voltak ott olyan tíz négyzetméteres ágyások, utána egy árok jött vagy mocsár, ott nem lehetett termelni, aztán megint egy kis domb. Az emberek veszekedtek értük, mondta a nagymamám, hogy kapjanak egy kis földet, mert nagyon szegények voltak az emberek, mikor bejöttek ide — emlékezett Hajós betelepülésének idejére. Tehát az ártéri kerteket a XIX-XX. század fordulójáig a hajósi parasztság többnyire zöldségtermelésre hasznosította. Amikor az ármentesítések előrehaladtával egyre több művelhető kertet tudtak kialakítani a lakóházak övezetében jelentőségük fokozatosan csökkent. A nagy gazdák falusi konyhakertjük mellett a tanyákon is kialakítottak zöldséges kerteket - ők már nem voltak rászorulva az ártéri zöldséges kertekre. A szegénysorból feltörekvő parasztok azonban kénytelenek voltak kihasználni ezeket a nehéz munkával művelhető területeket is. Ha más nem is, legalább a fontosabb alapanyagok, a krumpli és a káposzta, valamint némi takarmánynak és tűzifának való megtermett rajta. Gyümölcsészet A mai hajósi paraszti nép emlékezete szerint a XIX. század végén - a XX. század első felében ártéri gyümölcsösök nem voltak. A gyümölcsfák többségét a homokhátságon a szőlőkbe, a szőlősorok közé ültették. Ugyancsak sok gyümölcs termett az utak mentén, az utcákon s a házak körül is - e helyek jelentős része ugyancsak ártérnek minősült a Kanális megépülése előtt. Az ártéri erdőkben természetesen vadon termő gyümölcsfák és diófák is voltak, melyeknek a termését az emberek leszedték, elfogyasztották, s haza is vittek belőle. A XX. század első felében a következő fajtanevek voltak ismeretesek Hajóson: Az almafajták között a legközkedveltebbek volt a pogácsaalma (Pogatschäpfl), г. csíkosalma (gstrichlidi Àpfl), a jegesalma (Aisäpfl), a zöld jegesalma (griani Jegesäpfl), a piros jegesalma (roti Jegesäpfl), a fontosalma (Pfandäpß), a savanyúalma (sauri Àpfl), az édesalma (siaßi Àpfl), a télialma (Wenträpfl) és a Jánosalma (Johannisäpfl. Közismert volt a korán érő, árpával vagy rozzsal érő körte (Heibiara), a savanyúkörte (sauri Biara), a fujtóskörte (Magadruckr vagy Magadruckrbiara), a rövidszárú körte (kuzstieligi Biara, a szőlőskerti körte (Weigatabiara), a darázskörte (Weaftzkabiara), az asszonynapi körte (Fraubiara) és a télikörte (Wentrbiara). Két birsfajta termett Hajóson: a birskörte (Biarakitta) és a birsalma (Àpflkitta).