Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)
Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája
140 Bereznai Zsuzsanna - Schön Mária családjához. így itt vőnek is kellett menni - tehát ebben az esetben az ifjú asszonynak nem kellett a háztartási munkák kapcsán az anyóshoz alkalmazkodnia. 55 Az úgy volt — amikor ősszel befejeződött az utolsó munka, s ez általában a szárhordás volt meg a szántás volt -, azt mondták hogy: -Na, letelt a vő éve... Mehet! Ez tréfának hangzott, de a családban bizony úgy is gondolták. Az idős sváb parasztok pedig ötven-hatvan év között adták át a gazdaságot gyermekeiknek. A módos gazdák megtehették, hogy öreg korukban már ne kelljen dolgozniuk, legfeljebb a legkedvesebb tevékenységüket hagyták meg saját maguk számára: egy fél hold szőlőt művelgettek, és a pincében is eldolgozgattak. De olyan módos gazda nem nagyon akadt a faluban, aki nem dolgozott - pedig megtehette volna. Itt mindenki dolgozott. Tehát a családi parasztgazdaságban mindenkinek megvolt a maga feladata. A sokféle munka megszervezése, összehangolása is fontos dolog volt. Gyakran előfordult az is, hogy a napi munkát a család két-három csoportban végezte: a gazda a férfiakkal-legényekkel elment szántani, ezalatt a gazdasszony és a nagyobb leányok a szőlőben dolgoztak, míg a nagymama otthon a házi munkákat végezte. Háztartási munkát a férfiak nem végeztek, de a vízhordásba (Wassrtraga) a férfiak és a legények is besegítettek. A ház melletti konyhakert müvelése is a nők dolga volt, legfeljebb a tavaszi ásást (Graba) csinálták a férfiak, de gyakran ástak asszonyok is. A baromfitartás - a kotlósültetés (Hennasetza), a csibék nevelése, gondozása, etetése - csak a nők feladata volt, a kisleányoktól az idős nagymamákig. A fonás tipikus női munka volt. A legények és a leányok fonójában (Kanklstuba) tényleges munka nem folyt, oda csak szórakozni jártak téli esténként, de a házasok fonójába már rokkát (Spennrädle) is vittek a szomszédasszonyok. Otthon azonban a nagylányoktól is megkövetelték a fonás elvégzését. A disznóvágás közös családi munka volt. A disznóvágás előtti napon a férfiak a késeket, a hurkatöltőt (Meassra, Wuschtr) tették rendbe, az asszonyok a hagymát, a fűszereket és a rizst készítették elő. A disznót a férfi szúrta le (schlachta), de a vér alá a lábast az asszony tartotta. A forrázás, a pucolás, a felbontás (Abriah, Säubra, Ausneamma) a férfiak dolga, de a bélmosásban (Däarmawäscha) az aszszony is segített a böllérnek. Az abálás Hajóson férfimunka, de a szalonnadarabolás, a kolbásznak való darabolása már női munka is. A pácolás 56 és a füstölés (Reicha) a férfi dolga, a hurka- és kolbásztöltés (Wuschtra) is, de a kötözésben a nők is részt vettek. Az is előfordult, hogy a böllér végezte a besózást (Eisalza), de már az asszonyok öntötték fel vízzel a pácolni és füstölni való húsokat. A különböző termények feldolgozása (babszelelés - Baunawenda, diópucolás — Nußschäla, mákpucolás — Elmagaputza, kukoricahántás és morzsolás - KukHajóson az volt a szokás, hogy amelyik gyerek a legkésőbb házasodott a családban, az maradt a házban, mert neki kellett még a családi otthonban hely. Ha ez lány volt, akkor a vő került a házhoz. Pácolás szó nincs svábul Hajóson.
