Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)

Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája

A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája 135 A majoránna, a bazsalikom és a fűszerpaprika termesztése az 1950-60-as években lendült fel, Fuszenecker Ferencné Umenhoffer Mária ezek betakarítását említette a rokoni segítség kapcsán: A szüreten kívül akkor volt főleg összesegítés, amikor majorannáztunk, akkor nagyon összefogtunk. Majoranna volt itt meg paprika és bazsalikom. A majorannát nagyon nehéz vágni, és a bazsalikomot is borzasztó nehéz. Ezt akkor hazahoztuk, és a férfiak fölhordták a padlásra. Cseremunka A cseremunka is a kölcsönös segítség formája volt. A XX. század közepéig, az 1960-as téeszesítésig, azaz a régi világban az igaerővel nem rendelkező szegényparaszt, azaz a gyalogmunkás és az igásember között is volt alkalmi kölcsönösségi kapcsolat. így emlékezett erre Fuszenecker Ferenc, egy jómódú parasztgazda fia: A szüleimnek segített mindig egy házaspár. A férfi, az gulyásember volt, s volt neki egy felesége - ők ketten segítettek a szüleimnek. Es mink viszonoztuk afogatos munkával (Wagaarbed). Egy fogatos nap után jöttek, és dolgoztak nekünk kéthárom gyalogmunkás napot. Ilyen gyalogmunka volt a permetölés, a kapálás, a szüret, a kukoricaszedés, a vízhordás. így dolgozták le afogatos napot. Az ekézés és a szántás (Pfluaga and Ackra) mint fogatos munka, azok egyforma kategóriák voltak. Olyan jóban voltak mán, hogy erre nem adtak Az egynapi munkát, a napi munkát svábul úgy mondták, hogy Tagarbed. Mendier Jánosné Fuszenecker Teréz nagygazda édesapjának is mindig ugyanazok a gyalogmunkások segítettek - így jó ismerősöknek tekintették őket. Annyi bizalom volt közöttük, hogy a cseremunka egy nap az egy nap alapon történt, azaz egy fogatos nap után egy gyalognapot kértek cserébe. A cseremunka alkalmával a fogatos gazda elvégezte a gyalogember munkáját, de munkaeszközt önmagában nem kölcsönöztek (z'laihid gia). A lovakat nem adja ki a parasztember a kezéből. Se a lovat, se az ökröt. Afogatos ember a munkaerejét és az idejét is odaadta ekkor. Kocsit ló nélkül nem kölcsönöztek, de szánkót (Schlitta), azt igen - emlékezett Mendier István. Voltak olyan szegény családok, melyeknek nem volt szőlővenyigéjük a tüzeléshez. Az is előfordult, hogy ők a kukorica-száríziket - amivel a banyakemencét (Bachofa) fűtötték - megkapták a módos családoktól azért, hogy cserébe kinyissák a szőlőt tavasszal.