Bárth János szerk.: Cumania 22. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2006)

Merinu Éva: A helvéciaiak búcsújárási szokásai

A helvéciaiak búcsújárási szokásai 393 Majd elindulnak hazafelé. Útközben énekelnek, imádkoznak, „olvasóznak". De a Búcsúból hazafelé már nemcsak vallásos énekek és imák hangzanak el. A falu határában már várták őket az otthoniak a kereszttel. Mikor találkoztak, összeölelkeztek, átadták egymásnak a búcsús ajándékokat és örvendeztek egymás­nak. Hazaérkezés után elindultak a templomba hálát adni az Istennek, amiért ilyen nagy kegyelemben lehetett részük. A hálaadás után a pap szentségi áldásban része­sítette a hazatérőket. Néhány évvel ezelőtt, bár már buszos zarándoklatok voltak Helvécián is, a busz a templom elé érkezett meg, ahol az atya már várta őket, és harangzúgással köszöntötték a búcsúsokat. Mivel az egy napos zarándoklatról általában későn ér­tek haza, ezért a búcsúsokat a község plébánosa szép beszéddel és áldással fogadta, és a zarándokok hazatértek családjaikhoz. Ma már a templomi fogadtatás is elma­rad, sőt nem is a templom elé érkeznek, hanem adatközlőm szavaival élve: ahogy föszödik az emböröket, úgy potyognak lefelé a buszról. Tehát mindenki az egyes állomásokon száll le, és már nem a templom előtt. ÖSSZEGZÉS A XX. század első felében a búcsúkban, zarándoklatokon többen vettek részt, mint napjainkban. De mégis, hiába változnak a formák, a búcsújárás tartalma a vallásgyakorlás szempontjából változatlan: vezeklés és elégtétel, az Istennel való találkozás sajátos és bensőséges módja. Olyan helyen, a búcsújáró helyen, ahol minden - a külső körülményektől a kegyhely lelki tartalmáig - ezt a találkozást segíti elő. S ez a lelki igény az, amely a folyton megújuló búcsújárást élteti. A helvéciaiak a mai napig eljárnak búcsúba, de az utazás körülményei, időtar­tama, a búcsújába járók életkora, nemek szerinti megoszlása lényeges eltérést mu­tat a korábbi gyakorlattal szemben. A búcsúba járás inkább turizmussá, kirándu­lássá, egy közösségi programmá kezd válni, és egyre inkább háttérbe szorul a val­lási lényege. Az idősebb korosztály ennek ellenére igyekszik továbbadni a hagyo­mányokat, szokásokat és az ismeretanyagot a fiatalabb nemzedék számára, akik azonban egyre kevesebben csatlakoznak az idősebbek vallási érzületeihez. A modern technika segítségével egyre több lehetőség nyílik arra, hogy elza­rándokoljunk közelebbi és távoli kegyhelyekre, vagy akár egy tv-közvetítés, kap­csán otthonunkból szemléljük az eseményeket. De ez az élmény nem pótolhatja az igazi részvételt.

Next

/
Thumbnails
Contents