Bárth János szerk.: Cumania 22. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2006)
Kovács Endre: Miért pokol a pokol? – Népi humor a Délvidéken
330 Kovács Endre Pista bácsi azzal próbált segíteni, hogy lábizzadás elleni formaiint adott nekik, de amikor bekenték magukat, annyira égetett a szer, hogy ott hagytak csapot, papot és siettek haza enyhülést keresni. Másnap az élményszámba menő esetről a dadogós sógor ezt mondta: - Ttuggya ke Ppista bátyám, mikó tennap bbekenytem magamat, annyira ette a valagamat, hogy ha szszarvam lett vóna, hát szszétlöktem vóna a kke házát! Szent Péter látogatása Szabadságra ment a katona. Útját gyalog kellett megtennie és csak lassan haladt úti célja: otthona felé. Éppen egy kis falun haladt keresztül amikor ráesteledett és az utolsó háznál kért éjjeli szállást. A házban magányos özvegyasszony élt és amikor ajtót nyitott, jó ételszag csapta meg az orrát. Szép szóval fogadta, bebocsátást azonban mégsem nyert a vitéz, mert a takaros parasztasszony éppen vendéget várt. Nem is akárkit: magát Szent Pétert! Mint mondta, a szent a helyi plébános képében fog ezúttal a Földre szállni és őt megtisztelni a látogatásával. Amint az örömhírt előadta, szemeit lesütötte és szépen vasalt kötényét simogatta a tenyerével az asszony. A hoppon maradt katona gyomra igencsak korgott az éhségtől, de a ház asszonyának elnézését kérte a zavarásért és tisztességgel odébb állt. Az utazástól a katona fáradt volt, ez a mennybéli látogatás meg kíváncsivá tette. Eletében soha sem volt alkalma, saját szemeivel megtapasztalnia Szent Pétert! Elhatározta, ha addig él is, bizony ő meglesi! Fölmászott a szalmakazal tetejére, ahonnét hason fekve belátott a firhang fölött a kivilágított szobába, ahol az asszony szépen beterített. Elég későre járt az idő, amikor egyszer csak szent módjára, miseruhában érkezett a plébános. Az asszony letérdelt előtte, keresztet vetett és kezet csókolt neki, az pedig ráadta mennybéli áldását, aztán bementek a házba. A háziasszony gőzölgő leveses tálat tett az asztalra, egészben főtt tyúkot emelt ki belőle és helyezte egy másik tálra. Vörösbor meg kőttkalács féle is oda volt készítve a sublótra. Szóval volt ott minden, ami szemnek-szájnak ingere. A terített asztal meg a sok ennivaló látásától az éhes katonának kidülledtek a szemei. Sehogyan sem tudott a kazal tetején elaludni. Folyvást azon töprengett, hogyan cselezné ki a papot és vacsorázhatna az özvegyasszonnyal. Nem sok ideje maradt a töprengésre, mert a pap a csirke egyik combját már megette, az üvegből a bor fele is hiányzott. Hirtelen jött ötlettel bezörgetett. A bent levők oda ugrottak az ablakhoz, de a sötétben nem látták a katonát. Ijedten kérdezték: - Ki az? Ki az? Ki zörgeti az ablakot?
