Bárth János szerk.: Cumania 22. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2006)

Fehér Zoltán: „Táncolhat az a ló a csillagos egekbe” – A ló a bátyai nép életében

„Táncolhat az a ló a csillagos egekbe" 253 A 19. században Magyarországon kialakult a pásztorok és a betyárok között egy titkos kapcsolat. Azok a betyárok, akiket egy-egy ménes csikósai segítettek, rejtegették őket, ideiglenesen befogadták az általuk lopott lovakat, védelmet és segítséget is kaptak viszonzásul. A bátyai pásztorok sem voltak mások. A híres Pajika pásztor leszármazottja erről még a családi hagyományból tud. Öregapámékhoz szoktak járni betyárok. Értették egyik a másikát. Egyszer elveszett Koprivanaczéknak két gyönyörű szép csikója, és elgyüttek ezek a betyárok látogatóba. Öregapám vót a számadó. Panaszkodott nekik. Bátorították: Ne félj semmit! Meglesznek! Harmadnapra megvótak. Ide vezették a gazdájához. A vezetéknevét hallottam, hogy Mezeiek vótak Gerjenbül.

65 Elgyüttek hárman. Jó husángokkal gyüttek, este. Szűrbe. És ez a Sándor (Tupcsia nevű pásztor) állandóan kérdezte, hova valósiak. Öregapám pedig azt mondta: Hallgass! Ne kérdezd. De ű tovább kérdezte. Egyszer az egyik fölkelt, és azt mondta neki: De b... meg az apja úristenit! Majd mingyá megmondom. Hát a sarokba ment. Alig bírta öregapám lecsillapítani. Egy betyár szokott járni az ipámhoz. Mikor itatás vót: Jó napot, Sándor bácsi! - köszön neki. De semmi nem vót nála, csak egy bot és rongyos szűr a vállán. Mondta neki az ipám: Adjon Isten! De ne ám, hogy megkérdezze valamelyik bujtár, hogy hova mén, kicsoda maga. Azt nem szabad megkérdezni az ilyen emberiül. Vége vót az itatásnak. Lenyugodtak a kút körül. És akkor űk is leültek ebédelni, a bujtár ok és a számadó. Megkínálták azt a valakit is, aki gyütt. Tessék hát falatozni. Ami van szegény embernek: kenyér, hajma, szalonna. - Jó van Sándor bácsi, jó lösz az is - mondta szegény hangon. Akkor hát egy kicsit beszélgettek, míg a gulya nyugton vót. Kérdezte a Sándor bácsitul, hogy van-e valami baj a gulyába, vagy a csikókba. Mondta Sándor bácsi: Nincsen hála Istennek, nincsen semmi bajuk se. Ment a gulya szanaszét legelni. Es a vendég nem igyekezett tűlük, hogy elment vóna, hanem bevárta az estét is náluk. Akkó a jószág ment haza. Estefelé elengedték űket. Ű me gen a Sándor bácsi meg a buj tárok jöttek haza, de ez is jött velük, ez a betyár, de nem szótok neki semmit se. Nem szabad vót szőni, hogy ne gyüjjön. Akkor tájba uralkodott a Rózsa Sándor bandája. Begyüttek. A vacsora készen vót. Terítve vót má az asztal, mikor hazagyüttek. Mondta az asszony: Mosakodjanak, kész CL vacsora. És hozzáfogtak vacsorázni. Megkínálták a betyárt is, s az vacsorázott velük szép nyugodtan. El is beszélgettek egész este. Hajnál tájba, úgy éjfél után két óra tájba, akkor mondta a Sándor bácsinak a betyár: No, Sándor bácsi, én most elmegyek. Ne féljen, nem lesz magánál semmi baj se. Nem is vót a gulyába semmi baj, se a csikók között. Ha jött valaki más erre, talán csendőrök, hogy megkérdezték az öreg gulyást, nem látott-e erre olyan valakit, akkor hát felelte nekik: Hát Ak.: Tihanyi (Tupcsia) Józsefné, 80 é. (1962). Uő.