Bárth János szerk.: Cumania 22. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2006)
Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: Hajósi sváb lakodalmi szokások a XX. század első felében
Hajósi sváb lakodalmi szokások... 221 - Hát, lehet már? - Persze, hogy lehet. Máma jó az idő. - És jól megrázta a kendert. - Nem jönne el hozzánk? Nem vinné a gyerekemet keresztelni? - Pucolj innen! - Hát akkor kit kérjek meg, kihez menjek? - Menj, akihez akarsz! Akihez akarsz. - Én már annyi gyerekedet vittem, és te azért nekem semmit se adtál. Mindig én vittem a gyerekeidet keresztelni, és te most engem így... - Elpucolj innét! Sírva fakadt a komámasszony. Aztán jól összekaptak, mondtak egymásra mindent, csak szépet nem. Aztán a komámasszony hazament. Aztán egyszer csak eltört a tiloló. A kendertörő összedőlt, a férfi lezuhant róla. - Nahát, eltörött a tilolóm. Jaj, most tönkrement a kendertörőm! És ahogy ott lenn összetörve feküdt, az asszony tovább sopánkodott: - 0, én kedves férjemuram, csak még egyszer nyúlnál oda! Szép játék vót. Tréfa volt. Egyes családokban a lakodalom másnapját nevezték Kranzlabed, Kranzlabid néven. A rendrakás után megették a maradék ételeket, és ha ott volt a muzsikus, akkor még utána vigadoztak. Az esküvő és a lakodalom megörökítése, emlékek A hajósi sváb parasztok közül csak kevesen engedhették meg maguknak, hogy fényképen örökítsék meg az esküvői viseletet. A képek elsősorban a lakodalmas párt vagy a lakodalmas népet örökítik meg. A helyi fényképész, Csincsákné ment ki a házakhoz fényképezni. A menyasszonyi koszorút meg a vőlegényi csokrot az esküvői fényképekkel együtt gyakran beletették egy Kranzkäs chilibe,, egy üvegezett szekrénykébe. De sokszor előfordult az is, hogy később a halott gyermek koporsójába helyezték. 44 Válás Hivatalos válás 1945 előtt csak elvétve fordult elő Hajóson. Durva férfiak itt nem voltak, csak a szegénység, csak a szegénység volt minden családi perpatvar oka, ugye nem volt pénz ... Ugye, Hildre kellett járni a hónapos lányoknak (Munidmädla) fillérekért. Ez '45 előtt volt - emlékezett Mendier Ferencné Szauter Jusztina. Ha az asszony hazaszökött a szüleihez, mert problémája volt a férjével, akkor azt mondták: ischt hueigana zu dr Muattr die Titti saufa, azaz ' hazament az anyjához szopizni'. Ilyenkor a szülők mindig rábeszélték a lányukat, hogy menjen vissza, tűrjön. A nemesnádudvari és császártöltési sváb lakodalmak emlékeit lásd: BEREZNAI Zsuzsanna 2005. 241-242.
