Bárth János szerk.: Cumania 22. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2006)

Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: Hajósi sváb lakodalmi szokások a XX. század első felében

Hajósi sváb lakodalmi szokások... 185 Szeizt Ferencné Arnold Jusztina az 1930-as évekre emlékezik: Az én időmben a lány egy magas szekrényt és egy ágyat kapott. Anyám is így mondta. A fiúknál nem volt ilyen stafírungozás. És nem vásárban vett szekrény volt a kívánalom, mert azok modernebbek voltak. Hanem hajósi asztalos gyártmányának kellett lenni. A hajósiaknál nem volt olyan stafírung, mint a magyaroknál, hogy ennyi meg ennyi asztalterítő vagy törölköző ... Ahogy bírták a szülők. Vagy a lánynak kellett megkeresnie. Ingből legalább hatot kapott a menyasszony, mikor elköltözött otthonról, hogy ne kelljen az első évben már vásárolni, vagy az anyós fillérjeire rászorulni. Gondoskodás az ünnepi viseletről A XX. század közepéig a hajósi menyasszonyi ruhadarabok mind fekete színűek voltak, csak a kötény, illetve az alsószoknyák (5-6 volt belőle) voltak fehérek. Az 1940-es években már divatba jöttek a színes nehézselyemruhák. Az esküvő után átöltöztek a fekete alapon lila, kék vagy zöld ruhákba, s éjfélkor újból átöltöztek a menyecskeruhába. Az is előfordult, hogy a menyasszony a lakodalom napján 3-4 ruhában is volt: Mutogatták magukat, hogy milyen ruháik vannak. Ezt a gazdag lányok csinálták. Volt, aki 4 fölső ruhát mutogatott. A menyasszony általában 2-3 ruhát mutogatott. Az esküvőn volt rajta az egyik, vacsora előtt átöltözött, és a kitáncolás után még egyszer. De a reggeli gyónásra is más ruhát vettek fel. Mindenki maga varrta a ruháját: az ügyesebb menyasszonyok vagy az édesanya. Legtöbb helyen volt varrógép is. De volt néhány parasztasszony is a faluban, aki rendelésre is varrt. A legtöbb parasztlánynak fekete, magas sarkú bársony cipője volt, mely kapcsos volt, a rézcsaton fekete masnival, ehhez fekete pamut- vagy gyapjúharisnyát vett fel. Az is előfordult, hogy a menyasszony cipőjébe a szülők szentelményeket tettek, például a Waihsängstäuß, azaz a nagyboldogasszony-napi csokor egy darabját, hogy ne lehessen megrontani. Nekem nem volt bársony cipőm, mert nekem gombos cipőm volt. En mindig vidéken szolgáltam, én már belekevertem a magyart. Nekem divatosabb volt, akkor én már beleszoktam abba - emlékezett a Hangya Mihályné Fatter Erzsébet, aki 1932-ben ment férjhez Oszmayer Józsefhez. A blúz a századelőn a testáló volt, amely szó a magyar 'testhez álló' szerkezetből rövidült. A nevét onnan kapta, hogy derékban beszűkítették, s deréktól lefelé is követte a test formáját. Zsinórozással és bársony rátétekkel gazdagon díszítették. Az I. világháború után a Lewesch váltotta fel. A fekete selyem szoknya alatt több alsószoknyát viseltek: Keményített fehér alsószoknyát csak hatot-hetet lehetett fölvenni. A piros szegésüből nyolc elment, akkor is már nagyon doschig volt. Ezek a szoknyák nehezek voltak, táncolni bennük