Bárth János szerk.: Cumania 21. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2005)

Székelyné Kőrösi Ilona: Egy tanyai gazdaság a XX. század első felében

310 Székelyné Körösi Ilona tabb, a trágya és a jó munka által termött már a 4 év után, az állatok gyönyörük voltak. ...1924-ben kezdtem én önállóan gazdálkodni, és akkor már 28 éves voltam. 1914-től a szüleimnek, akkor kezdtem el. Engömet menttöttek föl a szüleim, mert föl lehetött mentetni a családból, 400 hold földre, és akkor én 18 éves voltam, mikor az édösapámnak a vagyona már az én dolgom volt. Teljesen, mindön formában, de mindjárt hadd tögyem hozzá, hogy nagyon beváltam, nagyon benne voltam abba, hogy időben csináljam meg, hogy abbul a földbül minél többet kivögyek, ami rajtam áll. Mert nem mindön rajtam áll, azt már mondtam, hogy az idő, meg a trágya mög egyebek, adják meg a jövedelmet, de azért az, hogy a gazda időben elvesse, szép vetőmagot vessön, meg azt időben művelje, ez mind hozzájárul... Nagyon szerettem az állatot, most is szeretöm, de már mostan nincsen amit szeressek. És hát aztán ugye nagyon nagy jövedelmek voltak, még a baromfinál is, a pulyka meg a többi, meg a bornyú, a csikó, ezt mind neveltem. És hát ezök ugye mind módosítottak bennünket. Nem köllött nekünk félni, hogy a cselédfizetés, vagy az adó vagy a több afféle költségök ..., mert legeslegelőbb mindég az adót fizettem be negyedévenként, nem követelték meg negyedévenként, ha félévre fizettem, még akkor se szóltak, hogy soká fizetők. Az az aranykoronáiul függött, nem a holdszámra köllött fizetni, hanem hogy mennyi aranykoronás birtok. Hát annyira sok nem volt, hogy méltatlankodtunk volna. (Most örökké sok, vagy a villanyszámla, vagy a gáz...) Olyan adónk volt, hogy ki lehetött fizetni. És annyira szerettem az adómat mindig pontosan fizetni. Tehát a más pénze énneköm ne lögyön se a pénztáramban, a zsebbe meg semennyiért se, nem bírnám tűrni. Ezt azért mondom így, hogy mindnyájan ilyenök voltunk. Mert én ezt nem magamtul tanáltam el, hanem láttam. Nem ismertünk adóvégrehajtót. Hát ha valakinél járt, akkor ottan valami nagy baj volt. Vagy vett az illető valamit és kamatot is fizetőit, megfeledközött az adórul, és akkor kimönt a végrehajtó, de nem volt veszélyös. Hát azért adódott ilyen, nem azt mondom, hogy nem. De a szögény embört azt igazán tagadom, mert szögény embört nem lehetött elképzelni. Voltak ezök az úgynevezött cigányok, vagy még más valakik is, akik putriba laktak, meg olyan helyekön, hogy bizony ... De hát nekik ez volt a jó. Nem is tetszött volna bemönni, egynek se köllött volna valami kifogástalan lakás. ... Hallom én most, hogy így a szögény embör mög úgy a szögény embör, hogy a szögényökkel így bántak meg úgy bántak. A szegény embör, ha szegény volt, a saját maga szegénye volt. Mert beszélgetünk arrul ugye, hogy köll vigyázni a pénzre, nem köll fösvénynek lönni, de vigyázni köll rá, és lehet a pénzzel gazdálkodni. És énszerintem az volt az igazi pénz, amit magunk eladáson körösztül kaptunk, nem az a pénz, amelyiket hozza a postás, én azt köszönöm szépen, nem kérőm azt a pénzt. Az egy olyan megalázó, hogy jön a postás, Csorba bácsi, hoztam a pénzit. ... Nekünk volt enélkül is pénzünk ... nemcsak nekünk, hanem mind-