Bárth János szerk.: Cumania 21. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2005)

Székelyné Kőrösi Ilona: Egy tanyai gazdaság a XX. század első felében

286 Székelyné Körösi Ilona közepit azért beraktuk, hogy az eső ne tögyön benne kárt, és mikor már jól megnyomakodott fejeztük be az egész kazalt, mert olyan puhán ugye nem lehetött egyszörre abbahagyni. Ülepödni köllött néki. A kazalnak a teteje olyan élös volt, hogy jobbra- balra, előre- hátra ugye lecsurgott rulla, akár csöndes eső, akár sebes eső. Úgyhogy nem ázott be, teteje kicsit ha megázott is, de odáig ki is száradt. És a legtetejire töttünk rozsbúzaszalmát, az volt néki az úgynevezett kalapja. Hogy mégis ne a szénát süsse a nap, vagy áztassa az eső, hanem a szalmát. Szénametszővel vágtuk a szénát, mert ez olyan gyönyörűen elvágta, és persze jó élösre meg volt köszörülve, lábbal nyomtuk és gyönyörűen lehetött vágni a szénát, úgyhogy nem kellett az egészet megkezdeni. Hát mikor már rákerült a sor, megkezdtük, de ez már jó későn ősszel vagy télön. De inkább még hagytuk tavaszra. Kiválogattuk, úgyhogy a legjobb részit külön, az akkor egy, a másik egy kicsit az olyan vegyes, az már nem annyira kiváló, az már másodrendű széna, és még a harmadrendű. Ezt úgy osztottuk be, hogy az elsőrendűt mikor dolgozott az állat, akkor etettük, mikor nem annyira nehéz munkát végzött, akkor azt a másodosztályút, télön mikor nagyon ráért, már hevertek, akkor kapták a harmadosztályú takarmányt. De hát ez mindön tanyán nem volt, az egyik, a legnagyobb tanyán, meg ahol az állatok is a legtöbbször voltak vagy ott teleltek, ott raktuk össze a szénákat, amoda csak vittünk egy kocsival, kettővel, mikor mennyire volt szükség és azt ott padlásra raktuk. Azt az egy-két szekér szénát. Vagy pedig kevertünk még hozzá tavaszi árpaszalmát, ezt úgy neveztük, hogy rázott, és akkor ez jobb ízű volt, mert az árpaszalmát válogatták vagy nem szerették úgy, de ez így a szénával jól összerázva, favillával, ez már aztán ízösítötte az árpaszalmát és kiváló jó takarmány volt. A kaszálás után mindjárt jött az aratás. Ha egy nap adódott, például szombat, mert láttuk azt, hogy már hétfőn köll aratni, de szombaton ha már lehetött, még azt az egy napot is fölhasználtuk. Úgyhogy elkezdtük a rozsot aratni, a rozs belekerült egy hét aratásba és arra az időre már kezdött érni a tisztabuza, azt olyan viaszérésbe arattuk, nehogy pörögjön, attól az aratástól vagy attól a kaszálástól. És akkor ezek mind csomóba lettek rakva, úgy neveztük, keresztek. A gabonát kétféleképpen vágták az aratók. 4-5 pár arató, úgyhogy minden kasza után vagyis arató után volt egy kettőző nevű valaki, vagy férfi vagy egy olyan erősebb nő. Na és akkor ugye volt mikor úgy neveztük, hogy rávágta a gabonát az álló gabonára, akkor azzal az úgynevezett kukával kévékbe lerakta az illető, meg jött a második kasza is, annak a kettőzője is, a harmadik, negyedik, ötödik - és akkor ugye mikor már egy jó fordulót - egy forduló lehetött például 8 rend, úgyhogy akkor ha egyik oldalt elmentek végig, és visszafelé be lőtt kötve a 8 rend, 4 sorba. És akkor már ez azért volt úgy megkötve is, mert mindég attól tartottak, hogy ne lögyön széjjel, mert ha jön egy zivatar vagy jön egy eső, akkor nehogy félbemaradjon, mindjárt össze is rakták csomóba, hogy ne érje széjjel.