Bárth János szerk.: Cumania 21. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2005)

Gábor Ildikó: Az iparosból lett vállalkozó – Beretvás Pál (1825–1883)

Az iparosból lett vállalkozó - Beretvás Pál (1825-1883) 183 nagyobb kiváltságot a többieknél. Teréz napi háromszori kávézása neki éppen 48 Ft-jába került - a kávé árát 20 krajcárjával számolva - melyet nem akart kifizetni. A vizsgálat során Teréz elmondta, hogy a szerződésben azt kikötötték, hogy mivel bort nem ivott, ezért borpénz fejében havi 1 Ft-ot kap fizetésén kívül, de hogy naponta csak egyszer kávézhatna erről nem volt szó. О egyébként az ételkészítés közben annyira megcsömörlött, hogy legtöbbször nem is kívánta az ételt, ehelyett kávézott, amelyre azért is szüksége volt, hogy éjfélig és azon túl is bírja a mim­kát. 55 Bor - (pálinka), kávéházi és sörhaszonbérlet 1856-ban több bormérési haszonbérletet is elnyert az árverésen: egyet az I. tizedben 580 Ft-ért, a másikat a III. tizedben 650 Ft-ért, és még bérbe is vett egyet özv. Blaskovics Antalnétól. A megkapott jogot - a sör kivételével mindenfajta szeszes ital szabad mérését - csak az adott tized egyetlen házában gyakorolhatta, bormérésének egyetlen bejárata és egyetlen cégére lehetett. Beszállásoló vendé­geket csak az öt országos vásár első két napján fogadhatott, és a tanács szigorúan megtiltotta az ún. cselédbálok tartását. 56 A haszonbérlők, így Beretvás Pál üzletét is erősen rontották a jog nélkül mérők, az ún. kurta kocsmárosok. Egyik beadványá­ban leírja panaszát: „ ... a kurta kocsmárosok egynémelyike több bort mér el egy év alatt, titkon, mint a haszonbért fizetni köteles bormérő, ...míg egyszer rajta kapa­tnak, s csapra vert kisded hordáik elkoboztatnak, elárvereztetnek, s ily módon 5 vagy 10 Frt kárt szenvednek, - addig 40-50 akó bort is elmérnek. " ' 7 Javaslata az ügy megoldására az volt, hogy a kurta kocsmárosoktól elkobzott bort, vagy annak árát a tanács adja a haszonbérlőknek. 1857-58-as évekre az V. tizedben 300 Ft-ért, az 59-60-as évekre a III. tized­ben 280 Ft-ért, 62-63-ra a IV. és az V. tizedben - anyja és Adler Károly vaskeres­kedő kezessége mellett - 150-150 Ft-ért vette ki a bormérés jogát. A következő évre öccse József vette bérbe az V. tizedi mérést, majd ismét ő maga. 58 A családnak nemcsak Kecskeméten, hanem Kiskunhalason, Kerekegyházán, sőt Budapesten is volt italmérése. 59 Az 1870-es évekre, már annyi bort termeltek, hogy saját pin­céikben nem tudták tárolni az 1398 akónyi boroshordót, így a református egyház és a reáliskola pincéjében, valamint Pap Györgynénél is jelentős mennyiséget tartót­tak. 60 Kávéház nyitására 1857-ben nyújtotta be kérelmét. Mivel józan életű, becsü­letes - erkölcsi és politikai tekintetben feddhetetlen - vendéglős volt, valamint a BKMÖL IV. 1609b. 8908/1860. BKMÖL IV. 1943. 462^63; BKMÖL IV. 1609b. 7864/1857. BKMÖL IV. 1609b. 9378/1860. BKMÖL IV. 1943. 509, 566, 640, 709, 1539, 2379. BKMÖL IV. 1609b. 1841/1864;4855/l 864; 1970/1871; 6324/1872; 1363/1879. BKMÖL VII. 154.67/1877.

Next

/
Thumbnails
Contents