Bárth János szerk.: Cumania 20. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2004)
Kürti László: Egyháztörténet és politika: Ladánybene betelepülése
244 KÜRTI LASZLO A váci püspök 1937-ben engedélyt adott a házvételre és annak átalakítására, amelyre az egyházmegye 1988 pengő segélyt átutalt Mihálovits Ernő esperesnek. 72 Az épület eredetileg Mizsei Kálmán asztalosmester háza volt, de a teljes összeg nem állt az egyházközség rendelkezésére és ezért a Lajosmizsei Takarékpénztártól vettek fel 450 pengő kölcsönt. Az 1938-as egyházi költségvetést a püspök nem hagyta jóvá mivel több tétel hiányosnak és fedezet nélkülinek talált. Az egyházközség képviselőtestülete ezért a párbér felemelése mellett döntött: „a vagyonos hívek 3.50 pengőt, a vagyontalan hívek pedig 2.50 pengő párbért fizetnek egyháziadójukon felül." 7 " Az Eukarisztikus Kongresszus és a Szent Istváni ünnepségek alkalmából márciusban püspöki engedélyt kaptak a „keresztúti stációk erigálására" 74 Húsvétkor a szentsírt készítették el, amelyről egy fényképet is csináltattak „az utódok számára". Kovács Pál még a Szentcsalád szállást keresését is betanította a gyerekeknek. Ekkor határozták el, hogy a község patrónusa a Magyarok Nagyasszonya lesz, de a pap bejelentése nem okozott osztatlan örömöt. A Magyarok Nagyasszonyának ünnepe október 8., és így ez a nap lett automatikusan kijelölve a helyi búcsú idejének. A község búcsújáró napja azonban a hagyományos jászsági Húsvéti búcsúk idejére, tehát tavaszra, pontosan a Húsvét utáni negyvenedik napra eső áldozócsütörtök volt. 75 Emiatt konfliktus keletkezett a közösség egyes családjai és papjuk között, mivel a jászladányi eredetű lakosok joggal akarták megtartani a szülőhelyről hozott és megtartott hagyományt. 76 Papjuk azonban tántoríthatatlan maradt s így az eredeti búcsújáró nap helyett október második vasárnapja lett a búcsú napja s az is maradt mind a mai napig. De az első pap nem volt megelégedve sem az ellátással, sem pedig a fizetséggel. Cibakházához hasonlítva, ladánybenei tartózkodását „nyomorúság"-nak nevezte és kifogásait jelezte is Vácra. A püspök ezt nem vette jó néven: figyelmeztette Mihálovitsot, hogy ha így mennek a dolgok, beszünteti az önálló lelkészséget. Erre a Baráth Demeter jegyző és Fekete tisztelendő jobb belátásra tért és 1939. elején levélben jelezték a püspökség felé a helyzet normalizálódását: a pap még 20 öl tűzifát is kapott a községtől. Ám az év nyarán tovább bonyolódott a helyzet mivel az új pap sokallta a kosztra és lakbérre kiadott pénzt. Váci püspöki levél Mihálovits Ernő kanonok, esperes-plébánosnak Lajosmizsére, Ladánybene Irattára, Egyházi ügyek, 1937.január 25. R. Kath. Egyházközség Jegyzőkönyvéből, 1938. január 28. Hanauer váci püspök levele Fekete András plébánosnak, 1938. február 11. Lajosmizsei Helytörténeti Archívum. A jászladányiak ekkor mentek Mátraverebély-Szentkútra, lásd GAÁL István, 2000, 59! Az esetet a plébános le is írja: „De kis idő múlva jöttek a konkoly hintők, a szakállas Bujdosók és a Csillikek alakjában. Tajtékozó dühvel járták a tanyákat, hogy a népet a Védasszonyunk megünneplése ellen hangolják. Nem sikerült nekik. Azzal érveltek: „Legyen a búcsúnk májusban, mint eddig volt!" Tényleg ez ideig májusban, minden jogcím nélkül, csak úgy ötletszerűen hol az egyik, hol a másik vasárnapon tartottak búcsúféle majálist, erre meghívták rokonaikat, ismerőseiket, a községi elöljáróság, a vásárosok lapjában leközöltette a „ladánybenei búcsú" terminusát ... Gyalázatos módon támadták személyemet, hogy a májusi „búcsú orgiák" ellen küzdöttem és síkraszálltam." A ladánybenei róm. kat. lelkészség története 1937. szeptember 5.-től, 18., Ladánybenei Plébánia Irattára.
