Bárth János szerk.: Cumania 20. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2004)
Wicker Erika: Észak-Bácska a hódoltság korában
22 WICKER ERIKA Egyes észak-bácskai rác falvak lakosainak számára vonatkozó utolsó adatokat az 1590-es évek elejének defteréi szolgáltatják (7. táblázat). Az ott közölt létszámnak a korábbi évekével való összehasonlítása különösebb népmozgást nem jelez, főként azt nem, hogy egyes falvak egésze vagy nagy része elnéptelenedett volna. Ettől kezdve azonban nem állnak rendelkezésre török összeírások, s az északbácskai rácokra vonatkozó következő adat éppen az 1598-as két szerződés. Ha elfogadható az az álláspontot, hogy ekkorra - egy részük legalábbis - valamilyen korábbi esemény miatt elhagyta faluját, és ideiglenesen más vidékre költözött, nyilvánvaló, hogy ennek az eseménynek 1592 és 1598 között kellett bekövetkeznie. Úgy vélem, az okok az 1593-ban kezdődött 15 éves háború pusztításaival 78 és végső soron a Pálffy-féle kitelepítési tervekkel függenek össze. A rácok helyzetét a háborús helyzet mellett tovább nehezíthette, hogy a szerb egyház által 1594-ben vezetett, és a temesvári pasa által hamarosan levert felkelés után a törökök az ipeki szerb patriarchátus illetékességébe tartozó magyarországi szerb egyházakat is egyre inkább üldözni kezdték. 79 Az észak-bácskai rác falvakat emellett a magyar végvári katonák folyamatos támadásai is érték: ez volt az az időszak, amikor Pálffy Miklós a kezdeti sikertelen tárgyalások után minden erőszakot bevetve („erre huszáraimmal és hajdúimmal néhányszor reájok rontottam s jól elláttam őket") próbálta rábírni a rácokat az áttelepülésre. Ekkor törtek be a magyarok Bajára is, ahol délszlávokat és több száz törököt mészároltak le, 1100 ökröt és tehenet és 400 lovat vittek magukkal a rablott ingóságokkal megrakott 35 szekéren kívül, és teljesen felégették a várost. 80 Mindezek után érthető lehet, ha az észak-bácskai rácok nem érezték biztonságban magukat, s átmenetileg valóban békésebb vidékeken kerestek ideiglenes megélhetést. Kérdés ma még az is, hogy csupán a szerződésekben vállalt adófizetési elkötelezettség késztette-e a császárt és Pálffy generálist arra, hogy telepítési szándékukról e rácok esetében lemondjanak, és eredeti lakóhelyükre való visszaköltözésüket támogassák. Akárhogy volt is, egyelőre semmilyen forrás nem jelzi, hogy az észak-bácskai rácok hova és hányan vándoroltak ki (ha egyáltalán kivándoroltak) az 1590-es évek közepe táján, s hányan és mikor jöttek vissza (ha egyáltalán visszajöttek) régi falujukba. A kérdésre a régészet adhatna választ, ha pontosan ismernénk e rác népesség régészeti hagyatékát. Kutatásuk azonban egyelőre a kezdeteknél tart, s nagyobb sírszámú, de még mindig nem teljesen feltárt temetőjüket csak Bácsalmás-Óalmásról ismerjük. A halmas-halimasiak közel 480 feltárt sírjának egyikéből, melyben 55-60 éves korában meghalt férfi nyugodott, III. Ferdinánd főherceg 1631-ben vert A 15 éves háborúban a török hadvezetés több állandó krími-tatár táborhelyet hozott létre, 1597-1598-ban már Zombor közelében is. „A fosztogatás és rabszedés a tatárok átvonulási útvonalának környékét, tehát Baja környékét is, folytonos pusztítással fenyegette. A lakosság elmenekülése és elszegényedése e vidékek külső arculatát ekkortól hosszú évtizedekre meghatározta. " VASS Előd 1989 182. VASS Előd 1989 180. VASS Előd 1989 180.
