Bárth János szerk.: Cumania 19. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2003)

Fehér Zoltán: Felit szedem, nem mind. A szanki haramtszedés hidedelem elemzése

A SZANKI HARMATSZEDÉS HIEDELEM ELEMZÉSE 277 szöntanújai vótak, hogy az az öregasszony, akinek az a sok tejszíne vót... (Sz. F. Z.) 25. Vót itten egy öregasszony. Szomszédja vót. Egyiknek véreset adott a tehene. Es panaszkodott a másik asszonynak, hogy az ő tehene véreset ád. És nem mondta meg neki, hanem elment valamilyen jósló asszonyho. Az oszt azt mondta neki, hogy három röggé teríjje rá a lepedőt, és menjen végig a mezőn, amannak a mezőjin, aki elvitte a hasznát. És olyan hosszúra hagyja a lepedőt, hogy azt a harmatot lehúzza napfőkőtt előtt. Nem szólt az senkinek. Es a harmatot, amit fölszedett, az ő jószágának a szénájára csavarja és megeteti. Ennek vót is annyi tejföle, és tízliteres fazekokkal hozta piacra. Az asszonyt nem eresztették be a tanyába többet. (Sz. F Z.) 26. Kivezette a gazda hajnalba legeltetni a lovakat. Subába vót. Valaki fehér lepedőbe: Felit szedem, felit szedem. Figyeli. A hangrú megismerte, hogy a szomszédasszonya. A legelő marhajárás vót. Ez az asszony négykézláb mászkált ott. Húzott egy marhapöckös kötelet maga után. Bevezette a lovakat. Kíváncsiságbul átment a szomszédba. Az a pöckös kötél föl vót a marhaistállóba akasztva, és alá vót egy dézsa téve, és a vaj csurgott belüle. A subás ember tehenei meg nem adtak tejet. Erre fő a subás bácsi vett a kézibe egy marhakötelet, és ő is fehér gatyába, ingbe négykézláb ereszkedett. О meg azt bájolta: Mind szedem, mind szedem. О is felakasztotta a a marhaistállóba a kötelet, de abbul csak harmatos víz csurgott. Elment egy bűbájos asszonyhoz ez a subás bácsi, és azt mondta, ahány tehén van, annyi véka tiszta búzáér helyre hozza a tehenek hasznát. Es így gyütt meg a tehenek haszna. (M. F. Z.) 27. Külsőre nem lehetett rájuk ismerni, csak cselekedeteikből tudta róluk a falu, hogy boszorkányok. Arról, hogy éjszaka sűrűn lehetett velük találkozni. Nem szóltak senkihez, csak mentek, és vagy lepedőt vagy fejkendőt vagy zsebkendőt húztak maguk után, s szedték vele a harmatot. Volt olyan például, akit öregapám agyonütött egy ásóval, mint ahogy az elébb meséltem, olyan vilencia vót a jószágok körül, az anyja erre-arráját, mer a kutyák mindig ugattak. Nagy gyöpös telek vót a tanya körül. A jószágoknál mindig döngött az istállóban, hun az egyik, hun a másik, nem tudták, hogy mi van velük. Hát osztón akkor szegény nagyanyámék úgy vótak, hogy a trózsákot megtömték szalmával, s mindig a konyhaajtóba aludtak. Kinyitották a konyhaajtót, oszt akkó vót ilyen saroglyának híjják, kisdeszkábul csinált félajtajuk, ami vaskapoccsal vót bekapcsolva. Akkor belülről a trózsákot odatették, és ők ketten azon aludtak nagyapámmal. Hát, oszt akkó mindig talágatták, mi lehet. Füleld ki! Hát biztosan - aszongyák - valamelyik szomszédnak elszabadult a bornyúja. Arra kint a sömlyéken, biztos ott legel, s azt ugatják a kutyák. Hát, de a másik éccaka is, de a harmadikon is. Öregapám má nem győzte. Kiment megnézni, mi van. Hát egyszer aztán a bornyú elszaladt, de látja ám, hogy nem olyan, mint a bornyú, hanem hát lepedőforma, oszt lebög. Hát a harmadik éccaka, mikor kiment lesni, kiállt a kukoricás szélibe, már akkor olyan félméterös lehetött a növése a kukoricának. Kimönt, hogy ott majd kilesi. Oszt a meg azt hajtotta mindig: Újra