Bárth János szerk.: Cumania 19. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2003)

Bereznai Zsuzsanna: Nép elbeszélőkultúra Érsekcsanádon (XX. század)

CUMANIA 19., KECSKEMÉT, 2003 225 BEREZNAI ZSUZSANNA NÉPI ELBESZÉLŐKULTÚRA ÉRSEKCSANÁDON (XX. század) A MESEMONDÁS, AZ ELBESZÉLÉS ALKALMAI Érsekcsanád XX. századi népéletét a népi elbeszélőkultúra klasszikus műfajainak (népmonda, népmese) fokozatos háttérbe szorulása jellemzi, s itt is újkeletű műfajok (vicc, olvasmány- és filmélmények elbeszélése) terjednek el. Az 1999-ben végzett néprajzi terepmunkám során már nem sikerült valódi mesemondóra bukkannom a faluban. A mai idős, 60-80 éves emberek már nem emlékeztek olyan helyi elbeszélőkre, akik sok mesét, sokféle történeteket ismertek volna. Az általam megismert idős korú emberek többsége úgy emlékezett vissza, hogy gyermekkorukban, vagyis az 1920-30-as években még szokás volt a családon belüli mesemondás. De mesekönyv ekkor még csak elvétve fordult elő a faluban. Az már gyakoribb eset volt, hogy az elemi iskolai olvasókönyv népmeséit beszélték tovább, könyv nélkül. A népi epika XX. századi változása a társadalom átalakulását tükrözi. Az egykerendszer, az egykezes a parasztság válságának egyik tüneteként jelentkezik, mely a Sárközben a XX. század első felében jellemzi a társadalmat. Ez a folyamat megváltoztatja a hagyományos családi szervezetet, a családon belüli munkamegosztást. Az egykéző vidékeket egyébként is a közösségi hagyományoktól való elfordulás, nagymértékű individualizálódás jellemezte. A nagybirtokon foglalkoztatott parasztoknak sokszor messzire kellett munka után vándorolniuk. Abban a családban, ahol a családfő naponta, hetente ingázik, vagy több hónapos idénymunkát vállal a családtól távol, gyengül az összetartó erő, s egyre kevesebb az együtt eltöltött idő is. A XX. század első felében a magyar falusi népesség életmódjának legfőbb jellemzője a hajnaltól késő estig tartó munkaidő volt. Igaz ugyan, hogy ősztől tavaszig hosszú tétlenségre voltak ítélve, de ez a kényszerű munka nélküli időszak semmiképp nem azonosítható a mai fogalmaink szerinti szabadidővel. Az 1960-as évektől elenyésző volt az egyénileg gazdálkodó parasztok száma. A mezőgazdaság szocialista átalakítása, az iparosítás is megváltoztatta a falusi ember életét. Az 1970-es évektől a falun élők nagy százaléka ingázott. De nem csak a felnőttek, hanem az iskolás korú gyermekek nagy része is ingázott a falu és a városi iskola között. Az ingázó családtagok alig tudnak részt venni a család életében. A hosszú munkaidő és az utazási idő eleve lehetetlenné teszi azt, hogy a falusi lakosság