Bárth János szerk.: Cumania 19. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2003)

Somogyvári Ágnes: Kutak egy Árpád-kori településen

KUTAK EGY ÁRPÁD-KORI TELEPÜLÉSEN 11 A kutak belsejéből kikerült földet iszapoltuk. Az előkerült növényi maradvá­nyok vizsgálata még folyamatban van. Nagy várakozással tekintettünk mindegyik kút feltárása elé, nemcsak a famaradványok miatt, hanem azért is, mert abban bíz­tunk, hogy a kútba esett használati tárgyak még több információt adnak a település életéről. Ez azonban nem így történt. A kutak belsejéből mindössze néhány állat­csont, edénytöredék és kő került elő, valamint az első deszkaszerkezetes kút feltárása során láttuk az elbomlott szerves anyagok nyomát. Végül is a kutak leletnélkülisége is képet ad az Árpád-kori telep lakóiról. Mivel életükben fontos szerepet játszott a tiszta víz, hiszen csak így tudták a betegségeket, járványokat elkerülni, a telepü­lésen élők létbiztonságát garantálni, ezért meghatározott rendszerességgel tisztít­hatták a kutakat, kijavították a hibákat, ezzel biztosítva a településen a kutak vizének tisztaságát.

Next

/
Thumbnails
Contents