Bárth János szerk.: Cumania 18. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2002)

Etnográfia - Juhász Antal: Bócsa

308 Mihály is ilyen új települő Fischerbócsán. Azt mondja, 140 pengőért vett egy hold homokot, a rajta lévő házzal együtt. 300 ölön kukoricát, krumplit próbál termelni, a többi parlagon heverő bucka. Azt hittem - mondja -, hogy majd könnyebben élek, mint a faluban, ahol a munkás nem nagyon kell, mert sok a szegényember. De már látom, hogy úgy járok itt, mint a Toldi Miklós lova. Fülöp Ignác Csongrádról származott át a bócsai homokra. Mert „ott is szoros a helyzet". 800 pengőért vett öt hold homokot, tanyával együtt. Öt éve lakik itt. Értelmes, középidejű ember, világlátott kubikus típus. Kiszámítja előttem, és adatokkal bizonyítja, hogy évenként 10 pengő tiszta hasznot hozott egy-egy hold homokja. Napszámból meg abból a kevés baromfiból tengődnek, amit a felesége nevel." A gazdasági válság éveiben - mint utaltunk rá - számos homoki törpebirtokos eladósodott, eladta pár holdját és másutt próbált megtelepedni, vagy cselédnek állt. Nem volt különb az 1930-as években az 5-10 holdas gazdaságok helyzete sem. Csak idegenbeli munkavállalással, igénytelen, takarékos táplálkozással és ruházkodással voltak képesek fenntartani családjukat. A silány homokföldeken csak baromfit, egy-két disznót, legfeljebb egy tehenet tudtak nevelni. Nagy dolognak számított, amikor a 6-8 holdas törpebirtokos lovat vásárolt. „Akinek lova volt, azt tekintették embernek" - emlékezik egy bócsai kisparaszt. A lakosság életkörülményeire jellemző, hogy a tanyai gazdaságnak éppen fele 10 holdnál kisebb földön gazdálkodott. Természetesen sok függött a föld minőségétől: a 20-50 holdas és több földdel bíró gazdák több testben fekvő birtokán inkább voltak jó termőerejű szántók és mély fekvésű szénatermő rétek, mint a törpe és kis gazdaságokban. A megélhetés és gyarapodás alapja az adott korban az állattartás volt, ahhoz pedig a gazdálkodónak elegendő kaszálórétre és legelőre volt szüksége. Az a telepes, akinek a puszta eladásakor siványhomokos bucka jutott, pl. Fischerbócsán a Zsidóbucka, más nevén Papbucka, másutt igyekezett rétet, jobb legelőt bérelni. Mivel a homokon gyengén termett a kukorica, ősszel sokan eljártak észak-bácskai uradalmakba és nagygazdákhoz kukoricát törni. 1935-ben 37, vagyis öttel több száz holdon felüli gazdaság volt Bócsán, mint 1912-ben. Számuk jelentős, jóllehet a környékkel össze vetve, nem szembeötlően magas, mivel a Homokhátság nagy határú településein számos hasonló nagyságú gazdaság létezett: Prónayfalván 31, Orgoványon, 37, Szánkon 29. Pest-Pilis-SoltKiskun vármegye egykorú címtára közli a nagyobb gazdák nevét és birtokát, innen tudjuk, hogy a század eleji birtokosok nagyobb része földjét megtartotta, néhány család növelni is tudta, utóbbiak közé tartozik a vadkerti Font-család, melynek hét sarja volt a száz holdon felüli birtokosok között. (Jegyzéküket lásd a mellékletben.) LAKATOS Vince 1988. 20.